hu en
2019. Szeptember 09. 20:17  -  Guber Péter   -   Fotó: molfehervarfc.hu
VÁLOGATOTT
2-1-re győzött Szlovákia a Groupama Arénában

Pátkai Máté a 65. percben lépett pályára.

Hétfő este kulcsfontosságú Eb-selejtezőn lépett pályára a magyar válogatott: a mieink ellenfele Szlovákia volt. Az a Szlovákia, amely ellen korábban Nagyszombaton 2-0-s vereséget szenvedtünk - Magyarország ennek ellenére a csoport második helyéről, de a horvátoknál eggyel kevesebb meccset játszva várta az összecsapást.

Marco Rossi szövetségi kapitány a szeptemberi válogatott találkozókra három Vidi-játékost hívott be a keretbe: Kovácsik Ádámot, Pátkai Mátét és Kovács Istvánt. A kezdőcsapatba ezúttal egyikőjük sem került be.

Az első kisebb lehetőség egykori játékosunk, Kleinheisler előtt adódott, aki a 6. percben Dzsudzsák passza után 14 méterről nem találta el igazán jól a labdát, lövése így Dubravka kezei között halt el. A 15. percben megint a mieink veszélyeztettek. Kádár bedobása Szalairól került Szoboszlai elé, aki 14 méterről, bal oldalról lőtt, rövidbe tartó lökete nem jött ki a vendég hálóőrről.

A 21. percben először akadt dolga Gulácsinak: Robert Mak tette a jobb lábára és lőtt 22 méterről, lapos, nem kifejezetten erős próbálkozását kapusunk gond nélkül fogta. A 24. percben Kleinheisler küzdött nagyot a labdáért Lobotkával, a labda Szalai elé került, aki 21 méterről tüzelt, Dubravka csak ütni tudta.

A 30. percben a már huzamosabb ideje látványosan sántító Lovrencsics kénytelen volt elhagyni a gyepet, helyére Bese Barnabás állt. Felépített akcióból először a 36. percben kerültek a magyar kapu elé a szlovákok, akkor egy hosszabban formálódó támadás végén Baráth fejelt ki egy labdát, amit aztán Kucka tűzött rá kapásból - elszállt a kapu felett a lövés.

A 40. percben teljesen váratlanul vezetést szereztek a szlovákok: egy beadás Baráthról pattant Mak elé, aki az ötösről a kapu közepébe lőtt (0-1). A félidő hosszabbításában Kádár szabálytalansága után Hamsík végezhetett el szabadrúgást, 22 méteres lövése elkerülte a kaput.

A szünet 0-1-gyel telt el, de a második játékrészben viszonylag korán egyenlített a magyar válogatott. Az 50. percben egy Szalai által kiharcolt szabadrúgást Szoboszlai csavart 21 méterről a kapu jobb felső sarkába (1-1).

Nem sokáig tartott a döntetlen állás, ugyanis az 56. percben egy felpasszal Baráthról fordult le Bozeník, majd 15 méterről a bal alsóba lőtt (1-2).

A 60. percben egy felívelést Mak fejelt volna vissza Bozeník elé. Mind a csatár, mind Gulácsi kissé szárnyaszegetten futott a labda felé, végül kapusunk sodorta el ziccerben a játékszert. Egy perccel később Szalai fordult le emberéről és lőtt 14 méterről, Dubravka fogta.

A 64. percben egy felpattanó labda Orbanról csorgott Hamsík elé, aki közelről Gulácsiba lőtt. A kipattanót Mak szinte üres kapus szituációnál fölé lőtte. Az esetet követően Marco Rossi szövetségi kapitány Nagy Ádám helyére becserélte középpályásunkat, Pátkai Mátét.

A cserét követően azonnal közel kerültünk a gólhoz. Dzsudzsák vezette a tizenhatosra a labdát és ballal, laposan lőtt az oldalhálóba. Újabb néhány másodperccel később Dzsudzsák középen fordult le emberéről és jobbal a bal felsőt vette célba, Dubravka nagy mentéssel kitolta.

A 69. percben Baráth csúsztatott meg egy szögletet, Pátkai közvetlen közelről a kapu fölé fejelt. Játékosunk lökést reklamált, a spanyol játékvezető sárga lapot mutatott fel neki. A 84. percben Hamsík verte át Kádárt és Orbant, majd lőtt éles szögből, Gulácsi kiütötte.

A hajrára Holender Kleinheislert váltotta, de nagy helyzetet ebben az időszakban már nem tudtunk kialakítani, így Szlovákia három ponttal gazdagodott és lépéselőnyre tett szert az Eb-selejtezőkön.

Európa-bajnoki selejtező, 5. mérkőzés
Magyarország - Szlovákia 1-2 (0-1)
Grupama Aréna, 22 000 néző
Vezette: Mateu - Cebrián, R. Díaz - J. Estrada (mindannyian spanyolok)
Gólok: Szoboszlai (50.), illetve Mak (40.), Bozeník (56.)

Magyarország: Gulácsi - Lovrencsics (Bese, 30.), Baráth, Orban, Kádár - Kleinheisler (Holender, 85.), Nagy Á. (Pátkai, 65.) - Dzsudzsák, Szoboszlai, Sallai - Szalai

Szlovákia: Dubravka - Satka, Vavro, Skriniar, Hancko - Kucka (Gregus, 85.), Lobotka, Hamsík - Rusnák, Bozeník (Duris, 77.), Mak (Haraslín, 86.)

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek