hu en
2019. Szeptember 01. 13:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Danilo Pantics a MOL Fehérvár FC-ben folytatja

A 22 éves szerb középpályás a Chelsea-től érkezik kölcsönbe.

Klubunk és a Chelsea FC megállapodása értelmében a 2019-2020-as szezonban kölcsönben a MOL Fehérvár FC-nél szerepel Danilo Pantics. A 22 éves szerb, középpályásként és támadóként is bevethető játékos a Partizanban nevelkedett, ahonnan 2015 nyarán igazolt az angol sztárcsapathoz. A londoniak az elmúlt években többször is kölcsönadták, játszott a holland Vitesse és Excelsior gárdáiban, az elmúlt két szezonban pedig újra anyaegyesületét erősítette, szintén kölcsönben. Az előző szezonban 32 bajnokin 6 gólt ért el a Partizan színeiben, minden sorozatot figyelembe véve 45-ször kapott lehetőséget tavaly és 8 találatot szerzett. Rendszeresen meghívót kap a szerb utánpótlás válogatottakba, az U21-esek között 13-szor szerepelt. Pantics ott volt a belgrádi csapatban 2017 augusztusában, az Európa Liga rájátszásában rendezett Vidi - Partizan párharc alkalmával is, az első mérkőzést a kispadról nézte végig, a másodikon a 77. percben lépett pályára. Vezetőedzőnk első belgrádi időszakában, 2013 decemberétől 2015 márciusáig együtt dolgozott Danilo Panticcsal.

"Örülök, hogy itt lehetek, mindig az a célom a pályán, hogy trófeákért küzdjek és erre itt minden lehetőség adott. Bízom benne, hogy sikeres év áll előttünk csapatként, ehhez pedig én gólokkal és gólpasszokkal tudok majd hozzájárulni! Minden edzésen és meccsen a lehető legtöbbet szeretném kihozni magamból azért, hogy sikeres legyen a klub! Természetesen a döntésemben az is szerepet játszott, hogy Marko Nikolicsot és stábját ismerem már a Partizanból, de egyébként is mondhatjuk, hogy képben voltam a Vidivel kapcsolatban, hiszen Danko Lazovics és Marko Scsepovics is csapattársam volt korábban, így miattuk is követtem az eredményeket és láttam azt is, hogy az előző szezonban Európában is jól szerepelt az együttes. Remélem nekem is hasonló élményekben lesz részem Fehérváron!" - nyilatkozta honlapunknak Danilo Pantics. 

"Régóta kerestünk egy olyan labdarúgót a középpályára, aki picit stílusában más jellegű játékot hoz, mint a jelenlegi kerettagok. Eddig is nagy volt a versenyhelyzet, Danilo Pantics szerződésével pedig további minőség érkezett a csapathoz. Egy sokat dolgozó, gyors és technikás játékos érkezett, akivel vezetőedzőnk, Marko Nikolics már dolgozott korábban, nyilván ez megkönnyítette az átigazolást, sokat jelentett az ő személye is az aláírásnál. Danilo kölcsönben érkezett ugyan, de természetesen vételi opcióval rendelkezünk, úgy gondolom, van realitása annak, hogy hosszabb távon is a Vidit erősíti majd. Nyilván jó érzés a klubnál mindenkinek, hogy egy olyan világhírű klub, mint a Chelsea egyenrangú félként, tisztelettel állt hozzánk, ez is egy jó visszajelzés számunkra" - mondta új játékosunkról sportigazgatónk, Kovács Zoltán.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek