hu en
2019. Augusztus 17. 22:23  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Marko Nikolics: "Jól sikerült a rajt, de a földön kell maradnunk"

A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC-DVTK találkozót.

Marko Nikolics:

„Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Három mérkőzés alatt kilenc pontot szereztünk, 11 gólt lőttünk, szóval jól sikerült a rajt. De még nagyon a bajnokság elején vagyunk, szóval alázatosan, a földön maradva dolgoznunk kell tovább napról-napra. A mérkőzés eleje elég hihetetlenül kezdődött számunkra, persze az ilyen hibák is benne vannak a futballban. Utána érthető módon elég idegessé vált a csapat, de sikerült hamar kiegyenlítenünk. A Diósgyőr agresszív futballja, sok szabálytalansággal eléggé megnehezítette a dolgunkat, de a szünetben mondtuk a csapatnak, hogy nyugodjanak meg és koncentráljanak a saját játékunkra. A második félidőben sok helyzetet alakítottunk ki, jöttek a gólok, sok szép akciót láthatott a közönség, akiknek köszönjük a biztatást, jó hangulat volt a stadionban az első perctől kezdve.”

Fernando Fernandez:

"Két különböző mérkőzést láthattunk a mai napon - az egyiket a kiállítást megelőzően, a másikat utána. Petrjak jól oldotta meg azt a piros lapot eredményező szituációt, míg Brkovic elkerülhette volna. Ez kulcsmomentum volt, de sosem beszélek a játékvezetőről, ő így döntött, ez benne van a futballban. Ezzel együtt addig a pontig egyenlő volt a küzdelem, mi is kialakítottunk helyzeteket, viszont ami azután történt, amiatt mérges vagyok a játékosaimra. 10 emberrel nagyon komplikált a Vidi ellen játszani, de több folyamatosságot és agresszivitást várok el a játékosaimtól. Könnyű gólokat kaptunk, az elsőt szabadrúgásból, a másodikat bedobásból, a harmadikat megintcsak szabadrúgásból...ilyeneket emberhátrányban sem szabad engednünk, ez csak koncentráció kérdése. Az egész estét úgy tudnám jellemezni, hogy minden rossz megtörtént, hiszen a bemelegítésnél megsérült Adukor, majd jött a kiállítás, aztán a végén gyors egymásutánban a kapott gólok.”

CÍMKÉK
Marko Nikolics 2019-2020 OTP Bank Liga MOL Fehérvár FC - Diósgyőri VTK
Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek