hu en
2019. Augusztus 05. 17:30  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
ÁTIGAZOLÁS
Visar Musliu a MOL Fehérvár FC játékosa!

A 24 éves hátvéd, aki hazájában az ÉV Játékosa-díjat is elnyerte az előző szezonban, az észak-macedón bajnok KF Shkendija együttesétől érkezett.

Aláírta szerződését klubunkhoz Visar Musliu. A 24 éves észak-macedón középhátvéd a helyi bajnok KF Shkendija együttesétől igazolt a MOL Fehérvár FC-hez.

Musliu 1994. november 13-án született az ország észak-nyugati részén fekvő Gostivarban. Karrierjét szülővárosában kezdte, majd a Renovába került. 2013-ban, 19 esztendősen mutatkozott be hazája élvonalában. 2014-ben külföldre szerződött, a svájci St. Gallen utánpótlásában töltött fél évet, majd újra visszatért a Renovába. Jó tejlesítményének hála, 2017 nyarán a rekordbajnok Vardar Skopje, fél évvel később pedig Prishtinán keresztül a toronymagas éllovas Shkendija szerződtette, akikkel előbb 35, majd 13 pont előnnyel lett aranyérmes. 2018-ban kupagyőztes - a fináléban duplázott! -, a 2018-19-es idény végén az Év Játékosa lett hazájában. Már 159 bajnokin szerepelt pályafutása során, melyeken összesen 16 gólt szerzett.

Az észak-macedón utánpótlás-válogatottakat végigjárva a felnőtt nemzeti csapatban még 2017 szeptemberében debütált, eddig összesen 14-szer játszott, minden alkalommal kezdőként. 

"Boldog vagyok, hogy a mai napon csatlakozhattam a MOL Fehérvár FC-hez. Az utóbbi időben sok információt gyűjtöttem be a csapatról, ebben segítségemre volt többek közt Boban Nikolov is, akit közel tíz éve nagyon jól ismerek, játszottunk együtt fél évet a Vardarban, de a különböző korosztályos válogatottakban évekig voltunk csapattársak, akárcsak a felnőtt nemzeti együttesben is. Nagy várakozásokkal érkeztem Székesfehérvárra, egyértelmű célom, hogy bajnokságot és kupát nyerjek itt Magyarországon a Vidivel. Ezenkívül természetesen a nemzetközi porondon is minél szebb eredmények eléréséhez szeretném segíteni a klubot. Amit eddig láttam a városból, az nagyon tetszik, a MOL Aréna Sóstó pedig egy lélegzetelállító aréna, alig várom, hogy pályára léphessek benne" - nyilatkozta Visar Musliu.

"Régóta figyeltük Visar játékát, örülök, hogy most már a sorainkban tudhatjuk. Személyében újabb válogatott játékossal bővült a keret, ami a Vidi erejét mutatja. Fiatal kora ellenére komoly tapasztalattal rendelkezik hazája élcsapataiban és a válogatottban is. Ugyan volt több nyugat-európai kérője, kemény munka és egy hosszú tárgyalássorozat árán nekünk sikerült megszereznünk. Végig éreztem rajta, hogy ide szeretne jönni, ami miatt mégis hosszabbra sikerült az átigazolás folyamata, azért történt, mert az előző klubja nem volt hajlandó elengedni a nyári nemzetközi kupameccseik előtt. Ahogy korábban Rus Adrián szerződtetésénél, nála is célunk volt, hogy ezen a poszton is növelni tudjuk a létszámot, hiszen - mint azt sokan tudják - a két stabil belső védőnk utolsó évéhez érkezett a szerződésében. Örülök, hogy erre a helyzetre időben tudtunk reagálni" - mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

Visar Musliu 16-os számmal szerepel majd a MOL Fehérvár FC-ben.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek