hu en
2019. Július 29. 16:51  -  Guber Péter   -   Fotó: molfehervarfc.hu
BÉRLETVÁSÁRLÁS
Vásárolja meg bérletét a 2019/20-as idényre!

A 2019/20-as idénytől már egész éves bérlet is vásárolható! A bérletértékesítés július 30-án 10 órakor kezdődik!

2018-ban bajnoki címet, 2019-ben Magyar Kupát nyert csapatunk, reméljük, idén duplázni tudunk! Segítsen ebben a játékosoknak, váltson bérletet és drukkoljon a Vidinek a MOL Aréna Sóstóban!

Az ősz folyamán Székesfehérvárra látogat többek között az Újpest és a Ferencváros is! Az első félidény bérlete 8, a tavaszi idényé 9 bajnokit foglal magába. Az első ellenfél augusztus 4-én, vasárnap a Kaposvár lesz, a teljes menetrendért kattintson ide! A bérletek a nemzetközi kupamérkőzésekre nem érvényesek.

A bérletértékesítés július 30-án 10 órakor kezdődik!

Magyar Kupa

Az egész éves bérlet az elődöntőig bezárólag a hazai Magyar Kupa-találkozókra is belépést biztosít. Az esetleges döntőre a bérletek nem lesznek érvényesek! Lesznek olyan mérkőzések, ahol egyedül a C-szektorok kerülnek megnyitásra, ebben az esetben érkezési sorrendben lehet elfoglalni a helyeket.

Bevezetjük az egész éves bérletet!

A 2019/20-as szezontól újdonságként az őszi és később a tavaszi bérlet mellett megjelenik az egész éves bérlet is, leghűségesebb szurkolóink tehát akár már júliusban lefoglalhatják kedvenc helyüket az egész idényre!

Elővásárlási időszak

Szurkolóink hűségét jutalmazzuk, ezért 2019. tavaszi bérleteseink számára idén nyáron is elővásárlási lehetőséget biztosítunk, hogy továbbra is ugyanarról a helyről szurkolhassanak a csapatnak, ahonnan a 2018-19-es szezonban tették.

Tavaszi bérleteseink helyeit augusztus 17-ig tartjuk fent, ezen időszak alatt a stadion többi helyére is válthatók őszi, valamint egész éves bérletek.

Online bérletvásárlás

A 2019-es őszi és a 2019/20-as egész éves bérleteket a szabad helyekre az elővásárlási időszakban a VidiShop és a MOL Aréna Sóstó főpénztára mellett már online, a meccsjegy.mlsz.hu-n is meg lehet vásárolni, az alábbi linkre kattitntva.

Az online bérletvásárlás során a vásárló megvesz egy utalványt, valamint megadja számlázási címét, melyre a plasztik kártyát ezt követően futárszolgálattal automatikusan elküldjük. Amennyiben ez a cím nem felel meg a szállításra, a vásárló 2 napon belül az [email protected] címre írva megadhat egy ettől eltérő szállítási címet. A futárszolgálattal történő kiszállítás fix díja 1400 forint.

Fontos információ, hogy az online bérletvásárlás során augusztus 17-ig csak a tavaszi bérletesek által le nem foglalt helyekre lehetséges bérletet váltani, azaz tavaszi bérlettel rendelkező szurkolóink csak a VidiShopban, illetve a MOL Aréna Sóstó főpénztárában, személyes vásárlás esetén élhetnek előjogukkal.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az online bérletvásárláshoz klubkártya megadása szükséges.

Az augusztus 18-tól augusztus 27. éjfélig megvásárolt bérleteket áll módunkban a futárszolgálattal házhoz szállítatni augusztus 30., péntekig, az ezt követően megrendelt bérleteket a 5. fordulós, Kisvárda elleni mérkőzésünk napján, a 2-es pénztárában tudják átvenni szurkolóink augusztus 31-én, szombaton 18:00 és 19:30 között.

Bérletáraink

A Fresh Corner Lounge-ról részletes információkat ide kattintva olvashat.

14 év alatti gyermekek számára bérletet a D1, D2, D3, illetve RBD szektorokba lehet váltani. Egyéb szektorokba kedvezményes árú bérletet vásárolhatnak.

Mozgáskorlátozott szurkolóink számára minden mérkőzésre ingyenes a belépés, de 0 forintos bérletet nekik is váltaniuk kell, míg kísérőik kedvezményes árú bérletet válthatnak (az akadálymentesített helyek a C1, C2, C4 és C5 szektorokban találhatók).

A "B" szektorok, illetve a D4, D5, D6 szektorok bérletértékesítésre egyelőre nem kerülnek megnyitásra. Azon szurkolóink, akiknek ebbe a 3 szektorba volt 2019. tavaszi bérletük, ide nem tudnak 2019-es bérletet vásárolni, de a MOL Aréna Sóstó más, megnyitott szektoraiba igen. Az elővásárlási időszak rájuk nem vonatkozik.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a bérlet megvásárlásakor meg kell adniuk nevüket, valamint születési helyüket és idejüket. Kérjük, fokozottan figyeljenek, hogy pontos adatokat adjanak meg, mert a stadionba való belépéskor a biztonsági szolgálat ezt ellenőrizheti.

Felhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét arra, hogy az RBD szektorban többek között a csapatot buzdító ultracsoport foglal helyet, akik állva szurkolnak és különböző szurkolói kellékeket használnak mérkőzés közben (zászlók, drapériák), így a jegy-, illetve bérletvásárlásnál ezt kérjük vegyék figyelembe.

Bérletértékesítés helyszínei

Helyszín Cím Nyitvatartás
VidiShop 8000 Székesfehérvár,
Csíkvári út 10.
Hétköznap: 10:00-17:30,
Ebédszünet: 13:00-13:30
MOL Aréna Sóstó Főpénztár 8000 Székesfehérvár,
Csíkvári út 10.
Mérkőzés hetében
hétfőn, szerdán és pénteken
10:00-17:00 között
Internet az online bérletvásárláshoz
július 30-án 10 órától kattintson ide:
Egész éves bérlet: meccsjegy.mlsz.hu
Őszi bérlet: meccsjegy.mlsz.hu
-

 

Az ügyfélszolgálat munkanapokon 9 és 17 óra között, szombaton 10 és 15 óra között fogadja szurkolóink kérdéseit a következő telefonszámon: +36 30 5080999.
Kérdéseiket az alábbi e-mail címen is feltehetik: [email protected]

Gyorsabb bejutás, garantált ülőhely

Bérlettulajdonosként gyorsabban juthatsz be a MOL Aréna Sóstóba mérkőzésnapokon, hiszen nem kell sorban állnod a jegyvásárláshoz. Biztos lehetsz továbbá abban is, hogy minden mérkőzésen a megszokott helyeden ülhetsz!

10%-kal olcsóbb vásárlás a VidiShopban

Bérlettulajdonosaink 10%-kal olcsóbban vásárolhatnak a VidiShopban és online, a vidishop.hu oldalon is, a kedvezmény az adidas csapatmezekre is érvényes!

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek