hu en
2019. Július 18. 22:48  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Marko Nikolics: "A lényeg a továbbjutás, de a második körben több kell"

A két vezetőedző értékelte az MOL Fehérvár FC - FK Zeta találkozót.

Marko Nikolics:

„Valami hasonlóra lehetett számítani az idegenbeli 5-1-es siker után, hiszen ott látszott, hogy nyilvánvaló minőségbeli különbség van a két együttes között. Nem igazán tetszett az, amit ma láttam, nem szeretem a hasonló mérkőzéseket, kicsit olyan volt ez, mint egy barátságos találkozó. Nem volt a legjobb a hozzáállás, de ilyen nagy különbségű előnynél ez valahol a futball íratlan törvénye, talán tudat alatt van benne ilyenkor a fejekben a biztos vezetés. A lényeg az, hogy továbbjutottunk, de ettől függetlenül a második körben a Vaduz ellen ennél már sokkal jobban rá kell lépnünk a gázra. Ma is megvoltak a lehetőségek, de ezek kimaradtak, viszont az ellenfél nem jelentett veszélyt a mi kapunkra. Az ehhez hasonló meccseken szokott még a végén beesni egy piros lap, vagy egy sérülés, szerencsére ezekre most nem került sor. Annyit még szeretnék megjegyezni, hogy nagyon jó dolog a magyar labdarúgás számára, hogy mind a négy csapat továbbjutott a második körbe.”

Dejan Roganovics:

„Már a sorsolás előtt sem fűztünk sok reményt a továbbjutáshoz, a sorsolás, valamint az otthoni négygólos vereség pedig nyilván eldöntötte a párharcot. A vesztesek nyugalmával léptünk pályára, sokkal felszabadultabban játszottunk, mint otthon. Elégedett vagyok a mai teljesítménnyel és a 0-0-val, helytálltak a fiatalok, de összességében a húszéves átlagéletkorral rendelkező csapatom nem tudta felvenni a versenyt a Vidivel. A klub filozófiája az, hogy fiatal játékosoknak adunk lehetőséget, de nyilván nem segített minket a párharcban, hogy meghatározó játékosaink távoztak a nyáron. Kívánom a Vidinek, hogy jól szerepeljenek Európában és nyerjék meg a bajnoki címet!”

CÍMKÉK
Marko Nikolics 2019-2020 UEFA Európa Liga MOL Fehérvár FC - FK Zeta Golubovci
Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek