hu en
2019. Július 16. 12:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
A BKV Előre otthonában kezdi az új szezont a Vidi II

Augusztus 4-én, 17 órakor kezdődik az NB III-as bajnokság második csapatunk számára. 

Ahogy arról honlapunkon már beszámoltunk, a MOL Fehérvár FC II a 2019/2020-as idényben is a Nyugati csoportban fog szerepelni az NB III-as bajnokságban.

Tímár Krisztián megfiatalított csapata számára immár harmadik hete tart a nyári felkészülés, és már három edzőmeccsen is túl van a csapat. A Gyöngyös és a Mosonmagyaróvár ellen 2-2-es és 1-1-es döntetlent játszott idegenben a Vidi II, míg legutóbb a Szekszárdot győzte le hazai környezetben 2-0-ra. A héten is két felkészülési meccs vár a fiatalokra, szerda este 18-kor a Bekő Balázs irányította Tatabánya, szombat délelőtt 10-kor pedig a Csorna látogat Székesfehérvárra.

Időközben az MLSZ-ben elkészült a bajnokság menetrendje is. Csapatunk a BKV Előre otthonában kezdi meg a pontvadászatot augusztus 4-én, vasárnap 17 órakor. Az első hazai találkozóra egy héttel később, augusztus 11-én délelőtt 11 órakor kerül sor az NB III-as újonc Balatonlelle ellen. 

A MOL Fehérvár FC II őszi bajnoki menetrendjét ide kattintva tekintheti meg.

 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek