hu en
2019. Június 26. 21:32  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
INTERJÚ
Futács Márkó: "Főleg az első félidő volt nehéz"

Győztes gólt szerző támadónk szerint a második 45 percre javult csapatunk játéka a Wolfsberger elleni edzőmérkőzés során.

A MOL Vidi FC szerdán a Wolfsberger AC ellen játszotta idénybeli második felkészülési mérkőzését. Ezen megszületett az első győzelem is, hiszen az osztrák bronzérmes ellen a 89. percben Futács Márkó talált be, kialakítva ezzel a végeredményt is. A lefújást követően télen szerződtetett támadónk a molvidi.hu-nak nyilatkozott.

"Nagyon nehéz mérkőzés volt, főleg az első félidő jelentett nagy kihívást, roppant meleg volt, ráadásul az edzőtábor vége felé mindenki fáradt már. A második játékrész során kevésbé volt meleg és a hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan érzésem szerint a játékunk is javult. Jó összecsapás volt, a Wolfsberger sem okozott csalódást, remek edzőpartnerek voltak. Számomra ezzel tulajdonképpen véget is ért az edzőtábor (csütörtök délelőtt még azért edzést tart a stáb - szerk.), hiszen ketté volt osztva a keret és a holnapi mérkőzésen teljesen más összeállításban lépünk majd pályára. Voltak nehéz napok az elmúlt csaknem két hét során, az időjárás is rapszodikus volt, de erre azért valahol számítani is lehetett. Motiváltan érkeztem Ausztriába és remélem, sikerült is bizonyítani, hogy mindent beleadok a csapat sikere érdekében. A társak is kiválóan tették a dolgukat, bízom benne, hogy ez már az első találkozókon meglátszik majd a játékunkon" - értékelt Futács Márkó.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek