hu en
2019. Június 07. 17:39  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
NŐI FUTBALL
Vereséget szenvedett felnőtt női csapatunk a Szent Mihály ellen

6-1-re kaptunk ki a Szent Mihály ellen.

Egy hajszállal, pontosabban idegenben lőtt kevesebb góllal veszítette el az NB II döntőjét a MOL Vidi FC női csapata, amely 1-1-es odavágó után hazai pályán 2-0-ra is vezetett a Kelen SC ellen, azonban a végeredmény 2-2 lett. Ezzel az első esély elúszott az NB I-es szereplés kiharcolására, viszont június 8-án újabb párharcot kezdett el Gajdóczi Tibor együttese: a JET-SOL Liga 7., utolsó előtti helyén végző Szent Mihály fogadta a mieinket Makón. A tét továbbra is az élvonalbeli tagság volt.

Az első mérkőzést szombaton 16 órai kezdettel vívta a Vidi, az eredmény pedig 6-1 lett a Szent Mihály javára. Az első félidő kiegyenlítetten alakult, a hazai vezetésre Trampler révén válaszolni tudtunk, így 1-1-gyel vonultak szünetre a felek. A második 45 perc alatt "elszaladt" az eredménnyel a szegedi gárda, összesen ötször voltak eredményesek, így jelentős hátrányból készülhetünk a jövő szombati mérkőzésre.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek