hu en
2019. Június 06. 11:00  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
SZEZONÉRTÉKELÉS
Futács Márkó: "Már várom a felkészülést!"

Támadónk bízik benne, hogy a 2019-20-as idény is jól alakul majd a csapatnak!

A 2017-18-as bajnoki cím után Európa Liga-csoportkörrel és klubunk történetének második Magyar Kupa-győzelmével ért véget a 2018-19-es évad, melynek második felét már Székesfehérváron töltötte a korábbi magyar válogatott Futács Márkó. Támadónk az MK-fináléban is szóhoz jutott, majd a molvidi.hu-nak értékelte az elmúlt hónapokat.

"Az egész tavasz során több ízben is olyan mérkőzést sikerült megnyernünk, amelyen hátrányba kerültünk - ebből is látszik, hogy nagybetűs Csapat vagyunk! Le a kalappal a srácok előtt! Ami a nyarat illeti, természetesen most is a csoportkör lesz a cél, ennek érdekében mindent meg fogunk tenni. Bár a szezon fárasztó volt, szinte már most várom a felkészülést, hogy újra nekivághassunk a küzdelmeknek. Remélem, személy szerint számomra is sérülésmentes időszak következik, mivel a Vidihez is nehéz helyzetben kerültem, sokat kellett kihagynom ezt megelőzően. Úgy álltam hozzá ehhez a félévhez, hogy a maximumot kell kihoznom belőle és azt gondolom, ez sikerült is, úgyhogy bízom benne, hogy a 2019-20-as idény is jól alakul majd nekem, illetve a csapatnak is! - nyilatkozta Futács Márkó.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek