hu en
2019. Május 11. 06:30  -  Molvidi.hu   -   Fotó: molvidi.hu
Marko Nikolics: "Hat pontot szeretnénk szerezni a hátralévő bajnokikon"

Az utolsó hazai tétmérkőzés következik a szezon során.

„Az utolsó hazai bajnoki következik, természetesen szeretnénk szépen búcsúzni Sóstótól. A szezonnak azonban még nincs vége, hiszen a maival együtt három mérkőzés vár ránk, amelyből jelentősége miatt nyilván kiemelkedik a Magyar Kupa-döntő, azonban addig is szeretnénk megszerezni mind a hat pontot a hátralévő két bajnokin. Az MTK – akárcsak múlt heti ellenfelünk, a DVTK – nehéz helyzetben van, és a kiesés elkerüléséért küzd, mi azonban nem ezzel foglalkozunk, hanem azzal, hogy visszataláljunk a győztes útra a kupadöntő előtt. A sport nem úgy működik, hogy hátradőlünk kicsit, és akkor majd az utolsó meccsre mindenki hirtelen összekapja magát. Végig magasan kell tartanunk a motivációs szintet. Diósgyőrben ezzel nem is éreztem problémát, a helyzetek azonban kimaradtak, így pedig nem lehet meccset nyerni, most hatékonyabbnak kell lennünk az ellenfél kapuja előtt és itthon kell tartanunk a három pontot" - mondta az MTK elleni hazai szezonzáró előtt Marko Nikolics.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek