hu en
2019. Április 23. 22:36  -  Molvidi.hu   -   Fotó: molvidi.hu
Marko Nikolics: „Esélyünk nyílt megnyerni a klub történetének második kupáját”

Vezetőedzőnk külön honlapunknak értékelt, Herczeg András a sajtótájékoztatón nyilatkozott.

Marko Nikolics:

„Egy nagyon jó mérkőzést játszott ma a csapat. Úgy éreztem a lelátón, hogy szinte végig nálunk van a kontroll, az első gól után pedig egyértelműen eldőlt a továbbjutás sorsa, majd sikerült újabb gólokat szereznünk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen sorozatban jönnek a rangadók, ez már a nyolcadik volt sorban, és a szombatin kívül mindegyik után győztesen hagytuk el a pályát. Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, és ennek az eredménye, hogy ott lehetünk május végén a kupadöntőben, és megnyerhetjük a Vidi történelmének második Magyar Kupáját!”

Herczeg András:

„Az első félidő második részében és a második játékrész elején rendben voltunk, megvoltak a lehetőségeink és a közönség is mellénk állt, remek hangulat volt a stadionban. Azonban jött egy saját térfélen elpasszolt labda és a Vidi ezt megbosszulta, hiszen egy profi, jó csapatról van szó. Ez el is döntötte a továbbjutás sorsát. Ellenfelünk igazolta, hogy miért ők voltak a párharc esélyesei, jelen pillanatban jobb csapat, gratulálunk nekik. De az utolsó 20-25 percet leszámítva a mi játékosaink is jól teljesítettek.”

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek