hu en
2019. Március 09. 19:44  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molvidi.hu
Pátkai Máté: "Nagyon csalódottak vagyunk"

Középpályásunk közvetlenül a lefújást követően nyilatkozott honlapunknak. 

"Főleg az első félidőben sajnos nagyon sok hibával futballoztunk. A második 45 perc az nagyjából már rendben volt, de összességében kevés helyzetet alakítottunk ki, a kapott gólok előtt pedig nagyokat hibáztunk. Kétszer sikerült ugyan a gólvonalról mentenem, és persze jó érzés az, ha megmented a csapatodat egy góltól, de sokkal jobban örülnék most, ha egyszer sem sikerült volna mentenem, viszont három ponttal távozunk Paksról. Roppant csalódottak vagyunk, hiszen itt hagytunk Pakson két pontot, de nem csak az eredmény miatt lehetünk szomorúak, hanem amiatt is, hogy nem sikerült az első félidőben úgy játszanunk, ahogy tudunk. Egyelőre most nem foglalkozunk még a Mezőkövesd elleni soron következő bajnokinkkal, hiszen szerda este nagyon nehéz kupameccs vár ránk az FTC otthonában" - nyilatkozta Pátkai Máté.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek