hu en
2019. Január 12. 15:05  -  Molvidi.hu   -   Fotó: molvidi.hu
Futács Márkó is a csapattal tart a spanyolországi edzőtáborba

Klubunk megállapodott a válogatott támadóval arról, hogy a MOL Vidi FC-ben folytatja pályafutását.

Futács Márkó is Vidi-felszerelésben érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a szombat délutáni találkozóra. A háromszoros válogatott, horvát gólkirályi címet is szerző csatárral klubunk megállapodást kötött arról, hogy Székesfehérváron folytatja karrierjét.

A legutóbb a Hajduk Splitben szereplő támadó 1990. február 22-én született Budapesten, majd egészen fiatalon, 16 esztendősen a francia Nancy akadémiájára került. 2009-ben igazolt a Werder Bremen együtteséhez, ahol Német Szuperkupa-találkozón az első csapatban is pályára lépett, miközben a második gárdában jutott rendszeresen lehetőséghez. Még ugyanabban az évben meghatározó tagja volt az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző csapatnak, a torna mind a hét mérkőzésén pályára lépett, Ghana ellen gólt is szerzett az elődöntőben. Húszévesen egy éven át a Bundesliga 2-ben szereplő Ingolstadt játékosa volt, majd két éven keresztül Angliában játszott a Portsmouth, a Leicester és a Blackpool színeiben.

A 2013/2014-es szezont itthon töltötte a DVTK-nál, ahol Ligakupa-győzelemnek örülhetett, a Magyar Kupában pedig a döntőig menetelt - többek között Elek Ákossal az oldalán. A válogatottban is ekkor, 2014 márciusában mutatkozott be, Finnország ellen. Ezt követően újabb légiósévek következtek, két évig a török élvonalban szereplő Mersin Idamnyurdu csatára volt, de 2016-ban nem hosszabbította meg szerződését és a Hajduk Splitnél folytatta. Első szezonjában 28 tétmérkőzésen 21 gólt szerzett, ebből 18-at a bajnokságban, amely gólkirályi címet jelentett. A második spliti évében 17 találkozón háromszor talált a kapuba.

Futács Márkó a megállapodás alapján a keret teljes jogú tagjaként vesz részt az edzőtáborban.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek