hu en
2018. December 13. 08:30  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
EURÓPA LIGA
Marko Nikolics: "Soha nem írnám alá előre a 0-0-t"

Vezetőedzőnk szerint a stáb csak akkor tájékozódik majd a PAOK-BATE állásáról, ha a hajrához érkezve számunkra kedvezően alakulnak a dolgok a Chelsea ellen.

A MOL Vidi FC csütörtök este 18:55-ös kezdettel sorsdöntő Európa Liga-mérkőzést játszik a Chelsea FC ellen. A Groupama Arénában rendezett összecsapás előtt vezetőedzőnk, Marko Nikolics mondta el várakozásait a molvidi.hu-nak.

"Nehéz és fontos találkozó előtt állunk. Londonban remek mérkőzést játszottunk, a Chelsea mindössze 3-4 helyzetet tudott kialakítani és a góljuk még csak nem is ebből született, hanem a játékosaik fantasztikus képességeinek köszönhetően. Ezzel együtt természetesen a pontszerzést nem tudom garantálni a mai összecsapáson, hiszen ellenfelünk a világ egyik legjobb csapata, ha csak az eredményeikre tekintünk, akkor is egyértelmű ez - legutóbb a Manchester City-t verték a Premier League-ben. Azzal is elégedett lennék, ha mindent beleadnánk a mai mérkőzésen, csúsznánk-másznánk. Ezt a hozzállást egyébként garantálom is, szinte érzem a csapaton. Őrült módjára kell harcolnunk, de önmagában ez sem elég, okosan is kell futballoznunk, különben egy ilyen szintű ellenfél megbünteti a hibáinkat. A küzdéssel tehát nem lesz probléma, a többit pedig meglátjuk. Forró szív és hideg fej kell a győzelemhez" - kezdte Nikolics.

"Kissé furcsa csapat a miénk, hiszen a bajnokságban néha negatív módon meglepő eredményekre vagyunk képesek, viszont ugyanilyen meglepő dolgokat tudunk véghezvinni a legfontosabb meccseken - pozitív értelemben. Amennyiben a Groupama Arénában számunkra kedvezően alakulnak a dolgok, a hajrában természetesen tájékozódunk a PAOK-BATE állásáról is, de előzetesen felesleges ezen gondolkodni, hiszen még a 3 pont sem garantál számunkra semmit. Illúzióim persze nincsenek, a lelátóról minden bizonnyal érkezni fog információ a másik meccsel kapcsolatban, de ez teljesen normális. Nemcsak most, de bármelyik másik találkozó előtt sem írnám alá a 0-0-t a kezdő sípszó előtt, hiszen minden körülmények között győzelemre kell játszanunk, de persze közben alakulhatnak úgy a dolgok, hogy ha sikerülne gól nélküli döntetlent kiharcolunk, azzal én lennék a legboldogabb ember a világon. Tudom, közel van a Ferencváros elleni rangadó, de még így sem szeretnék prioritást felállítani, egyik sem fontosabb a másiknál, a Magyar Kupával együtt mindhárom sorozatban sikeresek akarunk lenni. Mi itt, a MOL Vidi FC-nél klubot építünk, kis lépésenként. Előbb megszereztük a bajnoki címet, majd bejutottunk a csoportkörbe, elkészült a stadionunk is. A jövőben azt szeretnénk elérni, hogy szinte minden évben itt lehessünk az Európa Liga csoportkörében és jó meccseket játszhassunk nagycsapatok ellen" - nyilatkozta Marko Nikolics.

CÍMKÉK
Marko Nikolics 2018-2019 UEFA Európa Liga Vidi FC - Chelsea FC
Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek