hu en
2018. Október 04. 10:00  -  Molvidi.hu   -   Fotó: molvidi.hu
ELLEN-ÉRV
Maurizio Sarri: "Jól kell játszanunk, erős csapat ellen lépünk pályára”

A Chelsea FC olasz vezetőedzője természetesen komolyan veszi az esti találkozót.

Közel húsz percen keresztül záporoztak a kérdések a Chelsea mestere felé a cobhami edzőközpontban szerda délután.

Öt évvel ezelőtt a Chelsea megnyerte az Európa Ligát, de akkor a BL-ből érkezett a csapat, nem kellett csoportkört játszani. Büszke arra, hogy ez lesz az első EL-csoportkörös meccs a Stamford Bridge?
Igen, mondhatjuk, hogy az vagyok. Véleményem szerint az Európa Liga is egy nagyon fontos sorozat. Jól kell játszanunk csütörtök este, egy erős csapat ellen játszunk. Az első meccsen a BATE ellen jól szerepeltek, de nem volt szerencséjük.

A PAOK meccs után nem nyerték meg a West Ham elleni bajnoki mérkőzést. Most lehet hasonló hatással a találkozó a Southampton elleni bajnokira?
Nem tudok erre most válaszolni, a West Ham ellen sajnos valóban nem sikerült nyernünk. Sok játékost cseréltünk, ez biztosan így lesz ezen a héten is, akár 5-6-7 változtatás is elképzelhető. A két Liverpool elleni találkozó sok mentális és fizikai energiát felemésztett. A Vidi meccs után is 60-62 órával már meccs lesz, szükség van a rotációra.

Melyik fontosabb az EL, vagy a bajnokság első négy pozicíója?
Jelenleg azt tudom mondani, hogy a legfontosabb, hogy ott legyünk a BL-ben. De szeretnénk ott lenni az Európa Liga végelszámolásánál is.

Sérültek helyzetéről mit lehet tudni?
Bízom benne, hogy mindenki rendelkezésre áll majd este. Még beszélnem kell Pedróval és Loftus Cheekkel, valamint meg kell néznem a délutáni és a csütörtök délelőtti edzést.

Nagy a kerete a csapatnak. Kijelenthető, hogy a Chelsea a favorit az EL-ben?
Ahogy mondtam korábban, szeretnénk eljutni a sorozat végéig. De ez egy szokatlan versenysorozat, nem tudni például, hogy kik esnek majd ki a BL-ből. Szóval nehéz lesz, de ott szeretnénk lenni a végén.

Miért probléma a csütörtök-vasárnap ritmus? A BL-ben szerda-szombat van általában, nem látok nagy különbséget.
Angliában nehezebb ez egy kicsit, itt általában 60-64 óra van a két meccs között. Olaszországban ez kicsit más. Ha idegenben játszik egy csapat, kérheti utána, hogy hétfő este legyen a meccse. Ha otthon játszik, akkor pedig vasárnap este szoktak lenni a bajnokik. Itt, Angliában kicsit nehezebb dolga van az EL-csapatoknak.

Még nem nyert trófeát edzőként, ez zavarja? Az EL-ben meglehet az első?
Olaszországban nem könnyű nyerni, a bajnokságot hosszú évek óta például mindig a Juventus nyeri. Persze Angliában is nehéz jól szerepelni, itt is van 6-7 csapat, aki esélyese a sorozatoknak. De, azért jöttem, hogy trófeát, trófákat nyerjek. Remélem ez sikerül is!

De azért tud aludni éjjel, ettől függetlenül is?
Tudok. Ha nem alszom nyolc órát, másnap bajban is vagyok (nevet).

Hazard, Ampadu és Hudson-Odoi kap-e szerepet a Vidi ellen?
Jelenleg tényleg nem tudok erre választ adni. Hazard és Hudson-Odoi egyszerre biztosan nem kezd.

Ruben Loftus Cheek-kel mi a helyzet?
Talán pályára tud lépni holnap. Balszerencsés volt a sérülése miatt, de az elmúlt 5-6 napban javult az állapota.

Kapitánykérdés szóba került a klubon belül?
Még nem, de lesz hamarosan egy megbeszélés ezzel kapcsolatban.

Jól játszott-e ön szerint Fabregas Jorginho helyén. Opció lehet-e arra a posztra?
Szerintem jól játszott Görögországban és Liverpoolban is. Javítani kell az erőnlétét, de amúgy remek opció arra a posztra.

Meg kell ehhez változtatni Cesc játékstílusát?
Nem gondolom.

Nem túl nagy a nyomás Loftus Cheeken? Saját nevelés az akadémiáról, nagyok az elvárások vele szemben.
A nyomás ezen a szinten teljesen normális, az ilyen szintű futballnak ez a velejárója.

Ross Barkley visszakerülhet a válogatott keretbe?
Úgy gondolom, hogy igen. Folyamatosan fejlődik, van benne potenciál. Taktikailag és fizikailag is fejlődik és remek technikai képességei vannak.  

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek