hu en
2018. Augusztus 25. 08:13  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
STATISZTIKA
Soha nem látott tettet hajthat végre a Vidi Athénben

Alacsonyabb UEFA-koefficienssel rendelkező fél BL-rájátszásban hazai vereséget követően még sohasem tudott továbbjutni.

A MOL Vidi FC hazai pályán egy vitatható kiállítást követően 2-1-es vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája rájátszásának odavágóján a görög bajnok AEK Athén FC ellen, így a BL csoportkörébe jutáshoz együttesünknek - legalább két gólt rúgva - feltétlenül nyernie kell a visszavágón.

Történelmi tettre készülünk

Amennyiben sikerülne, az szó szerint soha nem látott bravúr lenne: a Bajnokok Ligája 2009 óta évről évre megrendezett rájátszásában még sohasem fordult elő, hogy az UEFA-koefficiens alapján esélytelenebbnek tartott csapat hazai vereséget követően idegenben fordítson és bejusson a csoportkörbe.

Sőt: az 1992 óta létező Bajnokok Ligája-sorozat selejtezőinek megszámlálhatatlan mennyiségű párharca közül nemcsak a rájátszást, hanem az összes kört figyelembe véve is kuriózum lenne a Vidi továbbjutása. Az elmúlt 26 évben összesen 6-szor fordult elő hasonló, azonnal kupaőszt érő fordítás, ebből 3-szor ért el sikert a kisebb UEFA-együtthatóval rendelkező fél (a táblázatban ezek félkövérrel kiemelve szerepelnek).

Szezon Csapat 1 Csapat 2 Odavágó Visszavágó
2006-07 FC Köbenhavn Ajax Amsterdam FC 1-2 2-0
2003-04 FK Partizan Beograd Newcastle United FC 0-1 1-0 (PEN)*
2000-01 FC Shakhtar Donetsk SK Slavia Praha 0-1 2-0
2004-05 FK Dynamo Kyiv Trabzonspor Külübü 1-2 2-0
1998-99 FK Dynamo Kyiv AC Sparta Praha 0-1 1-0 (PEN)*
1993-94 Skonto FC NK Olimpija Ljubljana 0-1 1-0 (PEN)*


A BL korábbi selejtezőköreiben a csoportkört nem, csak a versenyben maradást jelentette az alábbi 8 fordítás (félkövérrel itt is az esélytelenebb csapatok sikerei szerepelnek):

Szezon Selejtezőkör Csapat 1 Csapat 2 Odavágó Visszavágó
2015-16 3. Maccabi Tel-Aviv FC FC Viktoria Plzen 1-2 2-0
2014-15 3. Aalborg BK GNK Dinamo Zagreb 0-1 2-0
2005-06 1. F91 Dudelange HSK Zrinjski Mostar 0-1 4-0 (E.T.)**
2004-05 2. ND Gorica FC Köbenhavn 1-2 5-0
2001-02 2. FC Haka Maccabi Haifa FC 0-1 3-0
2017-18 1. The New Saints FC Europa FC 1-2 3-1
2014-15 3. Celtic Glasgow FC FK Dinamo Moszkva 0-1 2-0
2009-10 3. Zürich FC NK Maribor 2-3 3-0


Az EL-ben sem gyakori

Egy sorozattal "lejjebb" lépve, az Európa Liga szintén 2009 óta rendezendő rájátszásában volt már példa olyan fordításra, mint amire a Vidinek is szüksége lenne Athénben - igaz, nem mostanában, hanem még a rendszer kialakításának hajnalán. A 4 esetből félkövérrel az az 2 van kiemelve, ahol a kisebb UEFA-együtthatós gárda fordított idegenben.

Szezon Csapat 1 Csapat 2 Odavágó Visszavágó
2012-13 AIK Stockholm PFK CSKA Moszkva 0-1 2-0
2009-10 FK BATE Borisov PFK Litex Lovech 0-1 4-0
2010-11 Sporting CP Bröndby IF 0-2 3-0
2009-10 FC Dinamo 1948 Bucuresti FC Slovan Liberec 0-3 3-0 (PEN)*

*Tizenegyesekkel
**Hosszabbításban

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek