hu en
2018. Március 02. 14:31  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu, Arcanum - MediaWorks engedélyével
50 éve, 1968. március 2-án játszotta története első NB I-es bajnokiját a Vidi

Ugyan a Vasas otthonában sima 6-1-es vereséget szenvedtünk, de a korabeli beszámolók alapján csapatunk kis szerencsével akár szorosabb eredményt is elérhetett volna. 

1968. március 2-a piros betűs ünnepnap a Vidi históriás könyvében, ugyanis ezen a napon játszottuk történetünk első élvonalbeli bajnokiját. Első ellenfelünk a korszak egyik legerősebb magyar csapata, a válogatottakkal teletűzdelt Vasas volt, mely kettő és három évvel korábban, 1966-ban és 1965-ben is magyar bajnoki címet nyert. 

Természetesen mindenki sima Vasas-győzelmet várt, ahogy az a Népsport 1968. március 2-ai számában is olvasható. "A székesfehérváriaktól csupaszív, lelkes játékot várunk, a Vasastól pedig jó csapatjátékot és biztos győzelmet." 


(Fotó: Arcanum / Népsport 1968. március 2.)

Egy dologban bizakodhatott újonc csapatunk a mérkőzés előtt, mégpedig abban, hogy a Vasas esetleg tartalékosan lép pályára a bajnoki nyitányon, ugyanis néhány nappal később EK-mérkőzés várt az angyalföldiekre hazai környezetben a Benfica ellen. Ennek megfelelően a Videoton elleni bajnokin ott volt a lelátón a Benfica megfigyelője, Costa Pereira is, aki korábban 14 évig védett a Benficában és 28-szor szerepelt a portugál válogatottban.

Nem kis meglepetésre a Vidi kezdte jobban a találkozót - melyre 10.000 néző látogatott ki a Fáy utcai stadionba - azonban három hatalmas helyzetünket sem sikerült gólra váltania csatárainknak.  Az első negyedóra után alig tíz perc leforgása alatt eldőlt a bajnoki pontok sorsa, igaz ekkor játszott a Vasas a legjobban. Az új szezon első két gólját a jó formában levő Korsós szerezte: előbb fejjel, aztán lábbal juttatta a labdát a hálóba. A harmadik gólnál is nagy szerep jutott a balszélsőnek. Lövése a kapufáról visszapattant Puskás elé, akinek már nem okozott nehézséget célba találni. A második félidőben Korsós mellett Vidáts és Farkas is eredményes tudott lenni, míg a Vidi-helyzetek rendre kimaradtak. A mérkőzés végén a Vasas-védelem újabb könnyelműsködéséből Csukovics bevette Varga kapuját - megszerezve ezzel a Vidi történetének első NB I-es gólját. 

(Fotó: Arcanum / Népszabadság 1968. március 3.)

A másnapi Népsport a következőképp értékelte játékosaink teljesítményét: "A Videoton mindkét kapusa  sokat idegeskedett. A hátvédek közül Fejes végig egyenletes teljesítményt nyújtott. Kovács L. és Posch gyakran zavarba jött. Bobory és Bognár láthatóan nagy lámpalázzal küzdött. Elől Pintér többször jelentett veszélyt a Vasas kapujára. Baloghnak és Csukovicsnak volt néhány ügyes megmozdulása."

Kárpáti Béla (a Videoton vezetőedzője): "Nem vagyunk elkeseredve. Bíztatónak tartom, hogy a Vasas ellen ennyi helyzetet tudtak teremteni a csatáraink."

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek