hu en
2018. Február 24. 20:15  -  Vidi.hu   -   Fotó: vidi.hu
Marko Nikolics: "Fontos volt, hogy győzelemmel kezdjünk"

A két vezetőedző értékelte a Vidi-Vasas bajnokit.

Marko Nikolics: 

"Gratulálok a csapatnak, valamint köszönöm a szurkolóknak, hogy ilyen hidegben is itt voltak, és biztattak minket. A hosszú szünet után nagyon fontos volt, hogy győzelemmel kezdjük a tavaszi idényt. Kiemelném a játékosok hozzáállását is, érezhető volt, hogy mindenki teljes erőbedobással a győzelemre koncentrált. Erre a mentalitásra van szükségünk a következő tizenhárom bajnokin is. Ahhoz képest, hogy az első forduló volt idén, kifejezetten jó ritmusú találkozót láthattak a nézők, sok párharccal, sok futással. Nehéz mérkőzés volt, a Vasas ellen mostanában nem ment a Vidinek. Az angyalföldiek mindenki számára kellemetlen ellenfél, ne felejtsük el, hogy nyáron még az Európa Liga-selejtezőiben játszottak. Igaz, hogy most hátrébb vannak a tabellán, de van bennük minőség. Elégedett vagyok azzal, ahogyan a Vasas pontrúgásait kivédekeztük, annak ellenére, hogy ebben veszélyesek és sok magas, jól fejelő játékosuk van – emellett a mi pontrúgásaink is veszélyesek voltak. Voltak persze rosszabb pillanataink is, például viszonylag sokszor adtuk el a labdát, de mint mondtam, nagyon fontos volt számunkra, hogy meglegyen a győzelem. A hozzáállásról pedig hadd mondjak el egy rövid történetet: amikor Stopira megsérült, szóltunk Viníciusnak, hogy ő áll be. Egy tapasztalt, válogatott játékos olyan 200 méteres sprintet vágott ki, hogy beállhasson, hogy attól féltem, nehogy ő meg ebbe sérüljön meg (nevet). Ilyeneket szeretek látni a csapatnál.”

Vezetőedzőnket a játékvezetőről és az új igazolásokról is kérdezték a sajtótájékoztatón.

"Nyolc hónapja vagyok itt, eddig sem foglalkoztam a játékvezetőkkel, ezután sem fogok. Nem az én dolgom, vannak erre szakemberek a szövetségben, van ellenőr, véleményt alkotnak a szurkolók, az újságírók, én nem szeretnék, mert nem az én feladatom, én a csapatommal szeretek foglalkozni. Egyénileg sem szeretek különösebben kiemelni senkit, de értem, hogy az új igazolások mindig foglalkoztatják az emberek. Stefan ezért jött, hogy ilyen fontos gólokat szerezzen. Szüksége volt a csapatnak egy ilyen típusú támadóra. Lehet sokan azt hitték, hogy olyan profilú játékos, mint a testvére, de más-más előnyös tulajdonságaik vannak – Stefan például remekül fejel és igazi gyilkos ösztöne van a tizenhatoson belül. Boban rengeteget dolgozott a középpályán, nagyon sokat futott. Kovács István és Vinícius ugyan nem új játékosok, de én egy kicsit annak számolom őket, hiszen ősszel sokszor bajlódtak sérüléssel, most viszont ők is újra a keretet erősítik. Mennyivel másképpen nézett ki ugye a kispad? Beállt Vini, Kokó és Varga Józsi, Huszti Szabolcs is ott volt, de a nehéz talaj miatt úgy ítéltük meg, hogy most még nem áll be. Viszont az ebből is látszik, hogy ez egy erősebb keret, mint az őszi.”

Michael Oenning: 

"Az eredménnyel természetesen nem vagyok elégedett, de a játékosaim teljesítményével igen, mert mindent megtettek a pályán. Bőven benne volt ebben a mérkőzésben, hogy megnyerjük, azonos szinten játszottunk a Vidivel. Emberhátrányban is próbáltuk irányítani a játékot, a végén talán jobbak is voltunk. Az első félidőben mindkét csapatnak voltak helyzetei, kiegyenlített volt a játék. A másodikat nehéz értékelni a játékvezetés miatt. A kiállítással és a lapok kiosztásával sem értek egyet. A mai teljesítményünkre - az eredményt leszámítva - lehet építeni a jövőben."

CÍMKÉK
Marko Nikolics 2017-2018 OTP Bank Liga NB I Videoton FC - Vasas FC
Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek