hu en
2017. December 11. 14:03  -  Guber Péter   -   Fotó: vidi.hu
INTERJÚ
Szolnoki Roland: "Jobban oda kellett volna figyelni az év végére"

Saját nevelésű jobbhátvédünk értékelte a 2017-18-as szezon első felét.

Csapatunk december 9-én, Szombathelyen lejátszotta a 2017-es naptári év utolsó mérkőzését. A játékosok és a stáb néhány hétre pihenőre vonul, hogy januárban újult erővel kezdje el az alapozást és vágjon neki a tavaszi idénynek. A 2017-18-as szezon első, nyári-őszi felének tapasztalatait Szolnoki Roland értékelte a vidi.hu-nak.

"Úgy vélem, remekül kezdtük a szezont, amely rendkívül korán, már júniusban elindult. Az Európa Ligában a play-off-körig meneteltünk, ami feltétlenül pozitívum, még akkor is, ha ekkor elbukni mindig fájó. Mintha egy döntőt veszítenénk el. Egyébként a bajnokságban sem alakultak rosszul az eredmények, már hosszabb ideje, egészen a Haladás elleni mérkőzésig az élen álltunk. Az utolsó mérkőzéseket elrontottuk, ráadásul sajnos a Magyar Kupától is búcsút kellett vennünk, egy NB II-es csapattól kaptunk ki. Vereségek után mindig nehéz értékelni, de összességében több pontot szereztünk, mint tavaly ilyenkor, ami azt bizonyítja, hogy jó úton vagyunk. Most jön egy hosszabb bajnoki szünet, ami alatt dolgoznunk kell tovább, hogy elérjük a céljainkat és az évad végén ünnepelhessünk - nem úgy, mint tavaly" - kezdte jobbhátvédünk.

"Az elmúlt hónapok csúcspontja talán a Bordeaux kiejtése volt, a hazai összecsapás feledhetetlen marad. Minden egyes játékosunknak pluszmotivációt adott a következő hetekre. Sajnos ez az érzés csak a play-off-kör visszavágójáig tartott, hiszen a 4-0-s vereség után kissé mélypontra kerültünk. Nem ez volt azonban az egyetlen hullámvölgy, mert a Magyar Kupa-kiesés megint rányomta a bélyegét a befejezésre. Sokkal jobban oda kellett volna figyelni az év végére, mert ha tudjuk hozni a meccseket, alaposan elhúztunk volna. Nem sikerült, a télen pedig megfeszített munkát kell végeznünk, hogy a tavaszt jól kezdjük" - fogalmazott Szolnoki.

"A szezonkezdet az én szemszögömből nézve is rendkívül pozitívnak mondható, hiszen sokat játszottam, még EL-találkozókon is. Úgy érzem, nem is ment rosszul, de később aztán kevesebb lehetőséget kaptam, általában csereként jutottam szóhoz néhány perc vagy egy félidő erejéig. Ezzel a helyzettel természetesen nem vagyok elégedett és azon leszek a télen, hogy ez változzon. Mindent meg szoktam tenni edzésen is, csúszok-mászok, de talán még egy szinttel feljebb kell kapcsolnom, hogy állandósíthassam a helyem a kezdőben. Feltétlenül küzdeni fogok és reménykedem benne, hogy a tavaszi idény csapatszempontból és egyénileg is jobban sikerül majd!" - zárta szavait Szolnoki Roland.

CÍMKÉK
Szolnoki Roland
Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek