hu en
2017. Augusztus 24. 06:00  -  Vidi.hu   -   Fotó: vidi.hu
Marko Nikolics: „Nem játszani kell, hanem győzni!”

Vezetőedzőnk szerint a csapat jól felkészült a visszavágóra.

„Az első meccs pszichológiai szempontból sem volt egyszerű. A mérkőzés előtt voltak problémáink, eltiltások formájában, majd jöttek a sérülések is a meccs közben, de így is mi álltunk közelebb a győzelemhez, talán nyerhettünk volna. De az mindenképpen pozitívum, hogy már négy mérkőzés óta nem kaptunk gólt, sőt, nagy helyzetei is alig voltak az ellenfélnek. Egy ideje már edzősködöm, és azt elmondhatom, hogy az ilyen nagyon fontos meccseken előfordul, hogy nem láthatunk szép játékot, ilyenkor minden apró részlet nagyon fontos, a legkisebb hibát sem engedhetjük meg magunknak. Taktikailag tökéletes meccsre van szükségünk az első perctől az utolsóig. Most is azt gondolom, amit az első meccs előtt, azaz 50-50 százalék esélye van mindkét csapatnak továbbjutnia. Azt továbbra sem érzem annyira különleges dolognak, hogy néhányunknak a volt klubunk ellen kell meccselnie. Nagyon sok szó esett erről a médiában mindkét országban, talán nagyobb is lett a mérkőzés körítése, mint ahogyan a találkozó végül sikerült. Szép sikereket értünk el négy hónapja a Partizannal, szeretjük a klubot, de ilyen forgatókönyvet írt az élet, most éppen a fekete-fehérek ellen küzdünk a Vidi sikeréért. A tét pedig nem kisebb, mint az álmunk, azaz a csoportkör! A Bordeaux elleni hazai meccsel nem szeretném összehasonlítani a Partizan elleni visszavágót. Az már a múlt, a fociban pedig a jelennel és a jövővel kell foglalkozni. Persze az is szép emlék, de ez egy másik meccs lesz. Nem gyakoroltuk a tizenegyeseket, de megvan a fejemben az, hogy kiknek kéne oda állni, ha arra kerülne a sor. Amúgy az ilyen találkozókra mondják azt, hogy nem játszani kell, hanem győzni! Mi jól felkészültünk a második meccsre, talán még jobban, mint az elsőre, készen állunk a visszavágóra!" - nyilatkozta a szerdai sajtótájékoztatón vezetőedzőnk, Marko Nikolics.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek