hu en
2017. Július 07. 12:35  -  Vidi.hu   -   Fotó: vidi.hu
EL
Marko Nikolics: "Erőteljes, fegyelmezett csapattal találkozunk az EL-ben"

Vezetőedzőnk és a szakmai stáb már elkezdte a Nomme Kalju feltérképezését.

„Korábban már láttuk a B36-Nomme párharc első meccsét, csütörtök este pedig rögtön megnéztük a visszavágót is, amely után kiderült, hogy Észtországba utazunk a jövő héten. Tipikus, skandináv stílusban focizó csapat ellen lépünk majd pályára, nagyon erőteljes, fegyelmezett játékot mutatnak. Egyáltalán nem lesz könnyű ellenük sem idegenben, sem otthon. Teljes koncentrációval, magabiztosan, de nem elbizakodottan kell játszanunk, állhatatos játékot várok a csapattól mindkét találkozón. Bízom benne, hogy már az első meccs is jól sikerül, összességében pedig természetesen továbbjutást várok” - mondta vezetőedzőnk, akitől azt is megkérdeztük, mekkora előny az, hogy az észteknél már javában tart a bajnokság, amelyben 17 forduló után a tabella harmadik helyén áll ellenfelünk.

„Mondhatjuk, hogy ez egy kis előny számukra, hiszen éles meccseket játszanak folyamatosan, jó formában vannak, mi pedig csak két tétmérkőzésen vagyunk túl. Egyébként ebből a szempontból mindegy volt, hogy melyik csapat jut tovább, hiszen a feröeri csapat is a bajnokság közepéből érkezett volna. Nem is fontos ez, ahogy korábban is mondtam, nekünk nem kifogásokat, hanem megoldásokat kell keresnünk. Biztos vagyok benne, hogyha megvalósítjuk a saját elképzeléseinket, amelyeket az előbb is soroltam, ott leszünk a következő körben” - nyilatkozta Marko Nikolics.

 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek