hu en
2017. Február 10. 12:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
A Haladást fogadjuk felkészülési mérkőzésen szombaton délben

Az NB I 7. helyen álló szombathelyi együttesben egy régi ismerős is pályára léphet ellenünk.

Utolsó előtti téli edzőmeccsünket szombaton 12-kor, Felcsúton a Haladás ellen játsszuk. Mészöly Géza csapatához öten érkeztek és ugyanennyien távoztak Szombathelyről, a csapat gerincét sikerült egyben tartani.

Funsho Ibrahim Bamgboye személyében egy 18 esztendős, nigériai U 17-es világbajnok támadóval kötöttek januárban két és fél éves szerződést. Ugyancsak két és fél évre kötelezte el magát Szombathelyre a 23 éves, gólerős csatár, Gajdos Zsolt, aki nem ismeretlen a Vidi-szurkolók számára, hiszen az Ukrajnában született támadó a Videoton FC-ben nevelkedett. Négy éve már játszott ellenünk felkészülési mérkőzést a Puskás Akadémia FC labdarúgójaként, és akkor be is talált a kapunkba. Gajdos egyébként már le is tette névjegyét Szombathelyen, hiszen a horvát Cibalia Vinkovci elleni felkészülési mérkőzésen győztes gólt szerzett új csapatában. A DVSC szlovákiai játékosa, Mészáros Karol pedig kölcsönjátékosként folytatja a Haladás színeiben pályafutását. Devecseri Szilárd Mezőkövesdről, Jancsó András pedig Gyirmótról tért vissza Szombathelyre - mindkét labdarúgó kölcsönben volt a rivális NB I-es csapatoknál.

A holland Sjoerd Ars a Fortuna Sittard együttesében folytatja pályafutását, míg Gaál Bálint tavasszal már a Vasasban, Hegedűs János pedig a Puskás Akadémia FC-ben fog szerepelni. Angyal Zsolt tavasszal az NB II-es ZTE FC-ben fog futballozni kölcsönben, Leandro Antonio Martínez pedig az MTK-t erősíti a jövőben.

A Haladás télen eddig 6 felkészülési mérkőzést játszott, hozzánk hasonlóan csak külföldi csapatok ellen. Kétszer nyertek 1-0-ra, a horvát Cibalia Vinkovci mellett a szlovén FC Kopert is legyőzték, négy alkalommal pedig vereséget szenvedtek. Az osztrák SV Mattersburg-tól 2-0-ra, a horvát Lokomotiva Zagreb-től 1-0-ra kaptak ki - ez utóbbi mérkőzést a medulini Arena Kupa keretei közt játszották le, ahol a harmadik helyért vívott találkozón 1-1-re végeztek a szombathelyiek az Inter Zapresiccsel, büntetőkkel viszont 4-1-re alulmaradtak. Múlt hét pénteken pedig az FK Austria Wien csapatától kaptak ki 1-0-ra.

A szombaton 12-kor kezdődő mérkőzésről honlapunkon online szöveges közvetítést olvashatnak. A találkozót zárt kapuk mögött rendezik!

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek