hu en
2016. Augusztus 11. 16:00  -  Gressó Gergely   -   Fotó: vidi.hu / Peka Roland
Danko Lazovics: „Fontosnak tartom, hogy egyenes emberként éljek“

Támadónkkal a foci mellett családjáról és motivációjáról beszélgettünk, de szóba került Ronaldo és egy elektromos sokkoló is.

Júniusban csatlakozott a Vidi keretéhez a 47-szeres szerb válogatott Danko Lazovics, aki első mérkőzésein remek passzokkal, a Gyirmót ellen pedig a forduló góljával bizonyította, kivételes képességű játékos igazolt Székesfehérvárra. Támadónkat ezúttal nem az aktuális mérkőzésekről, hanem korábbi élményeiről és magánéletéről kérdeztük.

– Már több, mint egy hónapja játszol nálunk, a Gyirmót ellen pedig megszerezted első gólodat is Vidi-mezben. Mik az első tapasztaltaid a magyar labdarúgásról? Okozott-e esetleg valami meglepetést az itteni foci?
– Még mindig ismerkedem a közeggel, de azt kell mondanom, hogy jó benyomásom van a körülményekről, tetszenek a stadionok, jók a pályák és szervezettnek tűnik a labdarúgás egésze. Azt tudtam, hogy a Vidinél minden rendben, de például a többi stadion is, ahol jártam, nagyon rendezett, főleg, ha Európának ezt a térségét nézzük. Úgy gondolom, az sem véletlen, hogy a magyar válogatott jól szerepelt az Európa-bajnokságon, szóval jó érzéseim vannak a magyar foci jövőjével kapcsolatban.

– Ha a körülmények nem is voltak ilyen rendezettek, pályafutásod elején biztos nagy élmény volt a legendás Partizan-tábor előtt játszani. Milyen érzés volt tizenévesen a Grobari előtt kifutni a pályára?
– Minden mérkőzés őrület volt, mindig történt valami, főleg a Zvezda elleni rangadókon! A Partizan olyan nekem, mint a második otthonom, mintha ott születtem volna. Hatalmas érzelmekkel élik meg az emberek a meccseket, főleg a derbiket. Akit kicsit is érdekel a futball és egy igazán szenvedélyes mérkőzést akar látni, menjen ki egy Paritizan-Zvezda mérkőzésre, biztosan nem fog csalódni.

– A legőrültebb történeted mégsem a belgrádi derbikhez, hanem Oroszországhoz kötődik, amikor egy rendőr elektromos sokkolóval igyekezett hatástalanítani. Ha nem szeretnél, ne válaszolj, de kíváncsi vagyok, mi történt pontosan?
– A Zenitben fociztam akkor, az FK Volga ellen játszottunk idegenben, meg is nyertük azt a meccset. Sok szurkoló elkísért minket, ezért odamentem a vendégszektorhoz, hogy odaadjam nekik a mezemet. Egyszer csak azt éreztem, hogy megráz az áram, hátrafordulok, akkor a rendőr még egyszer használta a sokkolót. Nagy ügy lett belőle Oroszországban, bíróságra is kellett mennem. Még azt is kérték, hogy azonosítsam a rendőrt, de maszk volt rajta, milyen személyleírást tudtam volna adni (nevet)? Mögém álltak az emberek országszerte, egyébként pedig bármelyik csapattársam lehetett volna, nem gondolom, hogy Danko Lazovicsnak szólt ez az egész. Valószínűleg stresszhatás alatt lehetett a srác, sok vendégszurkoló volt, valamiért így döntött, ki tudja mi lehetett az ok. De aztán rendeződött az ügy.

– Még bőven Oroszország vagy éppen a PSV-s évek előtt a Feyenoordhoz igazoltál, két év után pedig a Bundesligában is szerepeltél a Bayer Leverkusen színeiben, majd hazatértél fél évre. Nem lehet azt mondani, hogy nem kaptál szerepet Hollandiában és Németországban, de akkor még nem sikerült annyira az áttörés, ennek mi lehetett az oka?
– Utólag visszanézve: nem álltam még készen arra, hogy a Feyenoordba igazoljak. Európa egyik nagy tehetségének tartottak, sok csapat keresett, de még egy évet a Partizanban kellett volna maradnom. Egyrészt, volt még mit tanulnom a profi labdarúgásról, másrészt a Partizan utána a BL-ben játszhatott, én meg abból így kimaradtam. Azokkal a tapasztalatokkal valószínűleg érettebb lettem volna arra, hogy egy szinttel magasabban szerepeljek. Ettől függetlenül két és fél szép évet töltöttem Rotterdamban, nagyon sokat tanultam, de tényleg nem tudtam úgy játszani, ahogyan azt elvártam volna magamtól.

– Lehet mondani, hogy fiatalon kicsit elvitt a siker?
– Nem, ezzel nem volt gond, bár tény, hogy akkor elég népszerű voltam Szerbiában. A klubom viszont nagy sztárként kezelt, pedig ha egész Európát nézzük, akkor én „csak“ egy tehetséges játékos voltam, nem sztár. A Feyenoord sok pénzt fizetett értem és egy ekkora klubnál nem volt türelem, eredmények és jó játék kellett. Az elején nem volt könnyű dolgom, de ahogyan megtanultam a nyelvet és elkezdtem megérteni a dolgokat, már jobban ment a játék.

– Ebben az időszakban mutatkoztál be a szerb válogatottban, amelynek 2006 és 2010 között voltál meghatározó játékosa. A szerb foci akkor nagyon erős volt, hogy dolgoztad fel, hogy azok között léphetsz pályára, akiket néhány évvel ezelőtt még csak kívülről figyeltél?
– Huh, szerencsés vagyok, hogy olyan labdarúgókkal játszhattam együtt, mint Peja Mijatovics, Sinisa Mihajlovics, Szlavisa Jokanovics, Szavo Milosevics és még sokan mások. A legjobb talán Mijatovics volt, valamint Dejan Szavicsevics és Dragan Sztojkovics, azaz Pixi – ha azt kéred emeljek ki pár nevet, őket mondom. Persze, fiatalon néztem őket a lelátón, vagy a TV-ben, aztán ott ültem mellettük, együtt ettünk, beszélgettünk, ez fantasztikus élmény volt. Az első meccsem ráadásul a Ronaldóval felálló Brazília ellen volt! Tényleg, nem tudok mást mondani, fantasztikus volt az egész.

– Mindezek fényében nem bántad meg, hogy nagyon fiatalon lemondtad a válogatottságot?
– Először 28 évesen mondtam le. Sok, sok oka volt ennek. A 2010-es Vb-n szerintem jó munkát végeztünk, egy gól kellett volna a továbbjutáshoz, de nem volt szerencsénk. Induljunk ki onnan, hogy véleményem szerint a mai fociban a mi térségünkből érkező válogatottakkal szemben az lehet az elvárás, hogy jussanak ki a nagy tornákra – szerintem már ennek is lehet örülni.  Ez eddig rendben van, de Szerbiában szinte mindenki úgy gondolkodik, hogy nyerni kell mindenhol. Ez nem feltétlenül reális. Radomir Antics volt a szövetségi kapitány, aki szerintem az egyik legjobb edző, nemhiába dolgozott a Real Madridnál, a Barcelonánál és az Atletico Madridnál is. Szóval, ő volt a kapitány és szerintem remek munkát végzett. Őt elküldték és történtek még más furcsaságok. Tudod, olyan srác vagyok, aki szeret jó dolgok részese lenni. Akkor úgy éreztem, hogy nem vagyok részese semminek. Félévente kapitányt cseréltek, és azt kell mondanom, hogy sok hülyeséget csináltak, pedig a fociban a legkisebb részletek is számítanak.

– Nem volt ebből semmilyen konfrontációd?
– Nem, nagyfiú voltam már, elfogadták. Ez volt az őszinte lépés tőlem. Jobb volt így, mintha csak simán nem mentem volna mindenféle okok miatt, vagy ott vagyok, de nem nyújtok jó teljesítményt. Jó döntést hoztam.

– Nem csak a válogatottal kapcsolatban hoztál jó döntést, hanem magánéletedben is, hiszen feleségeddel Jovanával régóta együtt vagytok. Mióta ismeritek egymást?
– 18 éves voltam, amikor először láttam, most már olyan, mintha egy részem lenne. Nem vagyok könnyű eset, de jóban-rosszban kitartott mellettem az elmúlt 13 évben. Mindig támogatott, akkor is, ha éppen nem volt igazam, ráadásul van két gyönyörű gyermekünk. Változtam is az elmúlt években, már nem olyan vagyok mint 8-10 éve, sokkal jobban tudok koncentrálni az igazán fontos dolgokra.

– Belgrádban láttam is őket a lelátón szurkolni a Vidinek. Ha éppen nem a foci a téma, akkor milyen az élet a Lazovics-családban?
– Úgy gondolom, hogy a 21. században nincs könnyű dolga a szülőknek, mert minden oda van téve a gyerekek elé. Mi a feleségemmel igyekszünk nekik a fontos dolgokat megmutatni, átadni. Arra tanítjuk őket, hogy tiszteljék a többi embert, hogy képesek legyenek eldönteni, hogy mi a különbség jó és rossz dolgok között. Azt hiszem, most ez a legfontosabb.

– Szigorú apa vagy?
– Nem mondanám. Tudod, szinte soha nem tudok nemet mondani a gyerekeknek. Inkább mama a szigorú, nem papa (nevet).

– Mi a legnagyobb motiváció jelenleg számodra?
– Az életben természetesen a családom, a gyermekeim. Emellett fontosnak tartom, hogy egyenes emberként éljek. Annyi ember csinál sok mindent más háta mögött, én nem szeretnék ilyen lenni. Lehet, hogy egy adott pillanatban nehéz őszintének lenni, de hosszútávon mindig kifizetődik. A labdarúgásban pedig mindig az motivált, hogy valami jó dolgot csináljunk, hogy történjen valami a pályán. Na meg persze a győzelem. Emellett szívesen segítek a fiatalabb játékosoknak is abban, hogy tudják, mire számítsanak a profi fociban a jövőben.

– Akár edzőként is?
– Az én személyiségemmel? Az nem lenne egyszerű. Edzőként nem hiszem, sportvezetőként viszont talán majd dolgozom egyszer, mondjuk a Partizannál. Azért még egy pár évig focizni szeretnék, egyelőre nagyon élvezem a játékot.

– Elképzelhető, hogy a hátralévő évek Fehérváron telnek majd?
– Azért jöttem ide, mert nagyon sok pozitívumot hallottam a Vidiről. Szeretném, ha címekhez, kupákhoz tudnám segíteni a csapatot. Közel van a hazám, közel van a családom és nagyon boldog vagyok itt, szóval minden adott ahhoz, hogy sokáig Székesfehérváron focizzak.

Danko Lazovics első bajnoki gólja a Vidiben.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek