hu en
2016. Május 20. 23:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Juhász Roland: "Szervezetten és fegyelmezetten játszottunk Afrika legjobbjai ellen"

Válogatott védőnktől azt is megtudtuk, hogy hétfőig pihenőt kaptak a keret tagjai, jövő héttől pedig ismét Ausztriában készülnek a júniusi Eb-re.

"Úgy éreztem belülről, hogy nagyon szervezetten futballoztunk, és taktikailag is fegyelmezettek voltunk. Sikerült megvalósítanunk nagy részt azokat a dolgokat, amiket a szövetségi kapitány kért tőlünk. Nem hagytuk, hogy ellenfelünk csak úgy kihozza a labdát a saját térfeléről, már a középpályán nagyon agresszíven letámadtuk őket. Amikor pedig nálunk volt a labda, akkor sikerült azt sok egyérintős passzal megjátszanunk. A találkozó végére kicsit elfáradtunk, de ez most még teljesen normális, hiszen igen kemény fizikai edzéseken vettünk részt az elmúlt hetekben. Elefántcsontpart egy technikás, gyors ellenfél volt, az mindenképp dicséret a csapat számára, hogy gyakorlatilag komolyabb helyzet nélkül lehoztuk ezt a meccset. Most két nap pihenőt kaptunk, hétfőtől pedig ismét Ausztriában készülünk az Eb-re. Annak ellenére, hogy a bajnokság vége óta gyakorlatilag hosszabb pihenő nélkül dolgozunk egyfolytában, egyáltalán nem érzem magam fáradtnak, de ezt szerintem minden kerettag elmondhatja magáról. Nagyon élvezzük a munkát, és várjuk a németek elleni utolsó felkészülési meccsünket, valamint a júniusban kezdődő Eb-t is" - nyilatkozta honlapunknak Juhász Roland.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek