hu en
2016. Január 03. 08:00  -  Papp Brigitta   -   Fotó: vidi.hu
Fejes András: „Bizakodóan tekintek előre"

A Vidi védője azt is elmondta, hogy a győztes meccs ellenére fájó szívvel búcsúzott a Sóstói Stadiontól.

A csapat teljesítménye szempontjából hullámzó őszön vagytok túl, hogyan értékeled az elmúlt félévet?

Kicsit nehezen indult a félévünk, sajnos az elején nem jöttek az eredmények úgy, ahogy szerettük volna. Úgy éreztem, a felkészüléssel nem volt semmi probléma, azonban utána nem úgy jött ki a lépés, ahogy elterveztük. Kiestünk a Bajnokok Ligájából, majd az Európa-ligából is, ami – talán az egész csapat nevében mondhatom – nagy pofon volt. Nem túlzok, ha azt mondom, nehéz volt talpra állnunk, felülkerekednünk a szezonkezdet kudarcain. Az edzőváltás újra egységesítette a csapatot, és később ez már a pályán is látható volt, újra elkezdtünk működni. Az én szempontomból talán egy kicsit fordított volt a helyzet, hiszen a szezon elején több lehetőséget kaptam. Összességében mégis azt gondolom, hogy az a legfontosabb, hogy a szezon végére kiegyenesedtünk, és a téli szünetre a dobogóig jutottunk.

Melyik volt számodra az ősz legemlékezetesebb mérkőzése?

A Bajnokok Ligája és Európa-liga meccseket mindenképpen kiemelném, elsősorban nem az eredmények miatt, hanem mert nagy élmény volt nemzetközi mérkőzéseket játszani. Az utolsó, Paks elleni meccset is ki kell, hogy emeljem. Nem csak a győzelem miatt. Én a Sóstón nőttem fel, ez a stadion a mindenem, úgyhogy fájó szívvel búcsúztam el tőle, de annak külön örülök, hogy sikerült győznünk a Sóstói Stadion búcsúmeccsén.

Hogyan töltötted a téli szünetet, a karácsonyt és a szilvesztert?

Elsősorban pihenéssel. Nem terveztem sem utazást, sem aktív téli sportolást, az elmúlt hetekben a pihenésé és a családé volt a főszerep. Persze a két ünnep között már elkezdtem egy kicsit mocorogni, hiszen kaptam egyéni edzéstervet, amihez tartanom kellett magamat.

Holnaptól azonban újra az edzéseké, a csapaté a főszerep. Mit vársz a következő félévtől

Bizakodóan tekintek előre, az őszi szezon utolsó egy-két hónapjának teljesítménye bizakodásra adhat okot, hiszen ha nem is mindig szép játékkal, de jöttek az eredmények. Bár az utolsó mérkőzések közül a Fradi ellen kikaptunk, mégsem vallottunk kudarcot. Egyértelmű, hogy szeretnénk közelebb férkőzni a Fradihoz, ami nyilvánvalóan nem lesz egyszerű dolog.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek