hu en
2015. Október 19. 14:00  -  Papp Brigitta   -   Fotó: vidi.hu
UTÁNPÓTLÁS
Hét gólt rúgtak az U12-esek nemzetközi mérkőzésen – utánpótlás eredmények

A PUIU Helsinki csapata ellen arattak gólzáporos győzelmet Bárdosi Balázs fiai.

Újabb nemzetközi megmérettetés várt U12-es csapatunkra múlt héten, a volt Vidi-játékos, Mester Árpád - aki jelenleg a PUIU Helsinki szakmai koordinátora - közreműködésével valósult meg a Vidi - PUIU Helsinki felkészülési mérkőzés a Sóstói Stadionban. Együttesünk ezúttal is remekelt, 7-0-ra győzött.

„A találkozón magabiztosan irányítottuk a játékot, és folyamatos nyomás alá helyeztük a finn csapatot. A kreatív és bátor egyéni teljesítmények mellett csapatként is kiválóan működtek együtt a srácok, és biztató képet adtak a 2004-es korosztályunkról nemzetközi szinten is. A Bozsik-program mellett igyekszünk minél több külföldi, illetve erősebb hazai tornán részt venni a csapattal, hiszen egy kiemelkedően erős és tehetséges korosztályról beszélünk” – mondta Bárdosi Balázs vezetőedző.

Ezen a hétvégén sem talált legyőzőre a Videoton FC U15-ös lány csapata. A soron következő bajnoki tornának ezúttal a Sóstói Stadion adott otthont. A Kelen FC ellen 4-1-re, a Csákvár ellen 8-0-ra, a Dorog ellen 2-0-ra, a Puskás Akadémia csapata ellen pedig 1-0-ra győztünk.

„A tavalyi szezonban a lányok nagypályán szerepeltek, ami egyértelműen megmutatkozik a tudásbeli különbségben, és az is látszik, hogy a kispályát „kinőttük”. Ezzel együtt is csak dicséret illeti a játékosokat, hiszen kifejezetten jól játszottak, tetszetős támadásokat vezettek és szép gólokat lőttek” – nyilatkozta Csrepka Tamás, az U15-ös lány csapat edzője.

A fiú utánpótlás bajnokságban U19-es csapatunk Debrecenbe utazott a hétvégén, és 1-0-s vereséget szenvedett. Az U17-esek és az U16-osok is a Kaposvári Rákóczit fogadták Sóstón. Előbbi csapatunk 0-0-s döntetlennel zárt, míg a 16 évesek 2-0-s győzelmet arattak. Mindkét találatunkat Sarok Zsombor szerezte.

Ugyancsak a Debrecen korosztályos utánpótlás csapatával játszottak az U15-ösök és az U14-esek. A 15 évesek 3-1-re kikaptak, gólunkat Szabó Bálint szerezte, míg az U14-esek 3-0-s vereséget szenvedtek. 

CÍMKÉK
utánpótlás Csrepka Tamás Bárdosi Balázs
Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek