hu en
2015. Július 24. 14:00  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
IGAZOLÁS
Rudolf Gergely a Vidiben folytatja

A 28-szoros válogatott támadó két évre írt alá klubunkhoz.

Rudolf Gergely 1985. március 9-én született Nyíregyházán és ott is kezdett el futballozni. 14 évesen került a francia AS Nancy csapatához, ahol a korosztályos együttesek után a felnőttek között játszott. 2007-ben tért haza a Debrecenhez, akikkel 2009-ben a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejutott. 2010-2012 között az olasz Genoa játékosa volt, szerepelt kölcsönben a szintén olasz Bari és a görög Panathinaikosz gárdáinál is. A 2012-2013-as szezont Diósgyőrben, az elmúlt két idényt a Győri ETO-nál töltötte. A magyar válogatottban 28 meccsen 10-szer volt eredményes.

Rudolffal kétéves szerződést kötött klubunk.

"Nagyon örültem, hogy megkeresett a Vidi, boldogan igazoltam Fehérvárra. Tisztában vagyok a csapat eredményeivel, remélem, idén is legalább olyan sikeres évet zárhatunk majd, mint tavaly, és ebből tevékenyen kiveszem majd a részem. Ráadásul a Bajnokok Ligájában is versenyben van a csapat, remek dolog lenne újra a legrangosabb nemzetközi kupában csoportkörbe kerülni. Persze, ha "csak" az Európa Liga csoportkörébe jutnánk, akkor sem lennék szomorú. Jó játékosok alkotják a keretet, akik közül sokat ismerek akár a válogatottból, akár Győrből. Úgy gondolom, nem lesz probléma a beilleszkedéssel" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Rudolf Gergely.

"Rudolf Gergely egy rendkívül képzett játékos, aki olyan dolgokat tud a labdával, amit az NB I-ben csak kevesen. Remélem, nálunk is bizonyítja majd tudását, és ha így lesz, ismét megmutathatja, hogy Magyarország egyik legjobb játékosa. Kívánom neki, hogy olyan teljesítményt nyújtson a Vidiben, amivel a válogatottba is újra bekerülhet. Megszerzésével újabb lépést tettünk abba az irányba, hogy meg tudjunk felelni az MLSZ által kidolgozott irányelveknek a magyar és légiós játékosok arányát illetően" - mondta Burcsa Győző klubigazgató.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek