hu en
2015. Április 24. 10:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
ÉRDEKESSÉG
2011-ben a jelenlegi pontszámunkkal bajnok lett a Vidi

Klubunk történetének első bajnoki címéhez 61 pontra volt szükség. Ennyit, a jelenlegi idényben már most, hat fordulóval a vége előtt begyűjtött a csapat. 

Az első bajnoki cím megszerzését jelentő idény mellett öt évvel ezelőtt is 61 ponttal végeztünk a bajnoki tabellán, akkor az az ezüstéremhez volt elég. Történetünk során csak két alkalommal szereztünk ennél több pontot. 2006-ban, amikor történetünk első - és máig egyetlen - Magyar Kupa serlegét elhódítottuk, a bajnokságban bronzérmet szereztünk, méghozzá úgy, hogy csapatunk 64 pontot gyűjtött. 2012-ben ezt a 64 pontos klubcsúcsot sikerült Paulo Sousa irányításával megdönteni, és azt a szezont 66 ponttal fejeztük be. Ám abban az évben nem csak mi döntöttünk klubcsúcsot, de a DVSC is, amely veretlenül nyerte meg a bajnokságot, 74 pontot szerezve. A 16 csapatos bajnokságban, és a 3 pontos rendszerben ennél több ponttal még senki sem lett NB I-es bajnok.

A jelenlegi 2014/15-ös idényben hat fordulóval a vége előtt máris 61 pontunk van. Öt pont hiányzik ahhoz, hogy beállítsuk saját klubcsúcsunkat, 13 pont pedig ahhoz, hogy az NB I-es csúcsot beállítsuk. A hátralévő mérkőzéseken összesen 18 pontot lehet még szerezni...

2011. május 11-én, a bajnokság 28. fordulójában tettünk szert behozhatatlan előnyre. Íme, a Kaposvár elleni találkozó összefoglalója és néhány pillanat az ünneplésből.

Egy alkalommal jártunk még ilyen kiemelkedő mutatóknál. Amennyiben az 1975-76-os idényben is 3 pont járt volna a győzelemért, akkor abban a szezonban is 61-nél több pontot szereztünk volna, hiszen négy vereségünk mellett 18 alkalommal nyertünk és nyolcszor játszottunk döntetlent. Ez akkor 44 pontot ért, a hárompontos rendszerben viszont ezért 62 pont járt volna.
 

A Videoton fc helyezései és megszerzett pontjainak száma a garancsi-érában


 

SZEZON MECCS PONTSZÁM HELYEZÉS
2007-2008 30 54 5.
2008-2009 30 48 6.
2009-2010 30 61 2.
2010-2011 30 61 1.
2011-2012 30 66 2.
2012-2013 30 54 2. 
2013-2014 30 53 4.
2014-2015 24 61 1.
CÍMKÉK
statisztika 2014-2015 OTP Bank Liga NB I DVTK - Videoton FC
Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek