hu en
2013. November 28. 09:00  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
SZURKOLÓI
Találkozzon Kleinheislerrel a Fehérvári Ajándékboltban

November 29-én, pénteken 17 órától középpályásunk lesz a Hiemer-ház aljában található, második születésnapját ünneplő ajándékbolt vendége.

Advent első hétvégéjén Székesfehérvár nagy sportklubjainak egy-egy játékosa látogat el a második születésnapját ünneplő Fehérvári Ajándékboltba, hogy közönségtalálkozóval egybekötött dedikáláson vegyen részt. A Videoton FC képviseletében Kleinheisler Lászlóval találkozhatnak a rajongók november 29-én, pénteken 17 órakor. A közönségtalálkozó idején nyereményjátékkal kedveskedünk szurkolóinknak, három könnyű kérdésre kell helyesen válaszolni a helyszínen kitöltött kvízlapon, és a rendezvény végén "Scholes" sorsolja ki a három nyertest, akik vidis ajándékcsomaggal gazdagodnak majd. 

A résztvevő szurkolók a "Lépj pályára!" nevű adventi sportkvízzel is szerencsét próbálhatnak a négy sztárcsapat ütős ajándékaiért! Klubunk részéről a főnyeremény egy kezdőrúgás a 2013-2014 tavaszi idény egyik hazai mérkőzésén. 

A nyereményjátékban, ami egész advent idején tart, az alábbi három kérdésre kell helyesen válaszolni az ajándékboltban: 

1. Ki az a Vidi játékos, aki idén mindhárom sorozatban (NB I, Ligakupa, Magyar Kupa) lőtt már legalább 1-1 gólt? 
2. Ki lőtte az első vidis gólt az idei bajnokságban? 
3. A november 24-ei, DVTK elleni bajnoki rangadón ki lőtte a második Vidi gólt?

A sorsolás december 22-én, vasárnap délután lesz a Városház téri színpadon.

CÍMKÉK
dedikálás szurkolók játék Kleinheisler László
Hírek
Heti menü: Ligakupa és válogatott mérkőzések BEHARANGOZÓ @ 2014. Szeptember 01.

Az Eb-selejtezők miatti bajnoki szünet hetében elkezdődik a Ligakupa, az Ajka ellen, hazai pályán játszunk először, az U21-es válogatott csütörtökön, a felnőttek vasárnap lépnek pályára.

Kleinheisler és Szolnoki is meghívót kapott az U21-es válogatottba FELNŐTT @ 2014. Augusztus 29.

Szeptemberben játssza utolsó két Eb-selejtezőjét az U21-es magyar válogatott. A keretben két Vidi-játékost találhatunk, míg a válogatott kapusait erre a két meccsre a Vidi II vezetőedzője, Bíró Imre készíti fel.

Több száz szurkoló előtt tartott nyílt edzést a Vidi EDZÉS @ 2014. Augusztus 26.

A Sóstói Stadionba kilátogató szurkolók tapssal köszöntötték a játékosokat, a tréning végén pedig találkozhattak is kedvenceikkel.

Kleinheisler: "Fontos számomra, hogy érzem a vezetőedző bizalmát" INTERJÚ @ 2014. Augusztus 08.

"Scholes"-szal a szombati Vidi - ETO rangadó kapcsán beszélgettünk. Kíváncsiak voltunk, milyen Győrre számít és mennyire van megelégedve eddig a saját teljesítményével az idei szezonban.

Stoplival csütörtökön az Alba Pláza előtt találkozhatnak SZURKOLÓI @ 2014. Június 11.

Az előzetes tervek szerint Kleinheisler László is a helyszínen lett volna, ő azonban vírusos fertőzés miatt nem tud ma megjelenni.

Kleinheisler rehabilitációja a következő fázisba lépett HOGY VAN? @ 2014. Május 01.

Fiatal játékosunk az elmúlt hetekben hasizomhúzódás miatt nem edzett, most konditermi munkával folytatódik a rehabilitációja.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek