hu en
2013. Július 04. 23:08  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: Kupeczik Krisztián
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
José Gomes: "A mai játék még nem olyan volt, amilyet látni szeretnék"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

José Gomes: "A mai játék messze volt attól, amit látni szeretnék. Az ellenfél nagyon felkészült erre a találkozóra, ráadásul a csatárukat is kicserélték. Jól kezdődött számukra a meccs, gyorsan vezetést szereztek, utána pedig nagyon szervezetten védekeztek. Nehéz egy ilyen csapat ellen játszani, akik ennyire betömörülnek a saját kapujuk előterébe. Persze az ilyen védelem ellen is megvan a megfelelő játékstílus, melynek alapja a kreativitás és a gyorsaság. Ez ma azonban hiányzott a játékunkból. Még nagyon a szezon elején járunk, tovább kell fejlődnünk. Ehhez pedig még egy kis időre szükségünk van. Biztos vagyok benne, hogy a visszavágón már jobban fogunk játszani."

Nikola Rakojevic: "A mutatott játékkal elégedett vagyok. A Videoton FC nálunk jobb csapat, ez a labdabirtoklásban is látszódott. A kontráink nem voltak veszélyesek, ráadásul mindkét gólt a saját hibánkból kaptuk. Tudtuk, hogy a Videoton FC pontrúgásai életveszélyesek, mégis két alkalommal is a kapunk előterében szabálytalankodtunk. Szembetűnő a két csapat közötti tudásbeli különbség, nagyon nehéz visszavágóra számítok."

CÍMKÉK
Európa Liga 2013 José Gomes 2013-2014 UEFA Európa Liga Videoton FC - FK Mladost Podgorica
Hírek
A Mladost ellen lőttük 2013-ban a 100. és a 101. gólunkat ÉRDEKESSÉG @ 2013. Július 07.

Kíváncsi arra, ki mennyi gólt lőtt 2013-ban csapatunkban? Ki szerezte idén az első gólunkat? És a századikat? Most mindenre választ kap!

Kleinheisler: "Fantasztikus érzés volt ennyi néző előtt bemutatkozni a Vidiben" HOGY VAN? @ 2013. Július 07.

A Mladost Podgorica ellen debütáló középpályásunk azt is elárulta, hogy a visszajelzések alapján jó játékkal mutatkozott be.

Meglepetésre készül a visszavágón a Mladost RÓLUNK ÍRTÁK @ 2013. Július 06.

Az UEFA hivatalos honlapján megjelent cikkben EL-ellenfelünk vezetőedzője és két játékosa beszélt a párharcról. Kiemelték, továbbra is a Vidi az esélyes, de bármi megtörténhet 90 perc alatt.

Dárdai: "Természetesen figyelemmel kísérem a Vidi szereplését" INTERJÚ @ 2013. Július 06.

Három-négy gól különbség volt a két csapat között, más kérdés, hogy ez sajnos nem jött ki - mondta a Hertha BSC-nél dolgozó, korábbi 61-szeres válogatott labdarúgó, aki a helyszínen tekintette meg a csütörtöki EL-selejtezőt.

Vinícius: "Egyáltalán nem volt könnyű mérkőzés" INTERJÚ @ 2013. Július 05.

Védőnk születendő gyermekének ajánlotta gólját, amivel egyenlítettünk a Mladost Podgorica ellen.

Gyurcsó: "Nyertünk, de nehéz dolgunk lesz a visszavágón" INTERJÚ @ 2013. Július 04.

Középpályásunk örül, hogy megfordítottuk a meccset, viszont sajnálja, hogy nem sikerült offenzívebben játszani és további gólokat szerezni.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek