hu en
2012. Augusztus 18. 11:30  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
CSUHAY JÓZSEF:
"Mindkét csapatnak nagyon kellene a siker"

Csapatunk egykori kiváló hátvédje szerint az egriek az egy pontnak is nagyon örülnének Székesfehérváron.

Csuhay József Egerben született és huszonhárom évesen onnan igazolt a Vidibe, ahol hat szezont játszott. Alapembere volt az UEFA-kupában menetelő csapatnak, sőt a Zeljeznicar elleni elődöntő 88. percében ő lőtte a továbbjutást jelentő gólt Szarajevóban (ami a cikkben lévő videó 41. másodpercétől látható). Később a Honvéd játékosaként lett magyar bajnok, tizenegyszer játszott a válogatottban. A vasárnapi Vidi - Eger bajnoki apropóján beszélgettünk.

Milyen csapat volt az Eger és milyen a Vidi, amikor előbbiből Fehérvárra igazolt 1980-ban?

Röviden, jó csapatból jó csapatba kerültem. Az Eger akkor a másodosztályban szerepelt, a Vidi pedig előző évben negyedik lett az NB I-ben. Az elején elég jól szerepeltünk (két negyedik hely), aztán volt egy kisebb mélypont, amikor majdnem kiestünk, végül tizenharmadikak lettünk. Utána viszont jött a bajnokságban két bronzérem és az UEFA-kupa menetelés. Játszottunk nagyon jó bajnoki mérkőzéseket is, de világos, hogy a nemzetközi szereplés volt a legkiemelkedőbb időszak. Pályafutásom nagyon szép időszaka volt a Vidiben töltött hat év.

1986-ban a Bp. Honvédhoz igazolt és itt is fejezte be aktív éveit 1990-ben. Az eredmények azt mutatják, érdemes volt váltani, Ön hogy érzi?

Annyiban mindenképpen más volt a fehérvári évekhez képest, hogy négy év alatt két bajnokságot és egy kupát is nyertünk, úgyhogy hazai szinten eredményesebbek tudtunk lenni, nemzetközi viszonylatban viszont nem sikerült maradandót alkotni, ellentétben a vidis évekkel. Bár utána még játszottam Finnországban, de a profi pályafutásomat végül itt fejeztem be.

Hosszú időszakon keresztül a válogatott keretéhez tartozott, amihez képest a tizenegy mérkőzés nemzeti színekben nem tűnik soknak. Hogy érzi, ennyi volt a maximum azokban az években?

Azt szokták mondani, mindenki annyit kap, amennyit megérdemel. Én úgy érzem megkaptam, ami járt. Sokszor ültem a kispadon, védőt ugye elég ritkán cserélnek a szakvezetők. Azonban így is ott voltam két világbajnokságon, bár egyik alkalommal sem jutottam szóhoz. Ugyanakkor nagy öröm volt, hogy öt éven keresztül ott lehettem a válogatottban, nem hivatalos és edzőmeccseken elég sokszor játszottam is, más kérdés, hogy tétmérkőzéseken összesen tizenegy fellépés jött össze az évek alatt.

Mihez kezdett, miután befejezte a labdarúgást és mivel foglalkozik manapság?

A karrierem vége után Egerben építkeztem és kisebb-nagyobb megszakításokkal itt is élek. Jelenleg utánpótlásedzőként dolgozom.

Vasárnap Vidi - Eger mérkőzés lesz a Sóstói Stadionban. Mire számít?

Szinte minden csapatot figyelemmel kísérek az első osztályban, így természetesen a Vidi szereplését is. Kicsit nehezen indultak a bajnokságban, de az Európa Liga továbbjutás nagyon fontos volt, úgy gondolom, hogy arra koncentráltak elsősorban. Szerintem a hétvégén egy erős csapattal állnak fel az Eger ellen, akiknek ugye óriási hátrány, hogy nem tudják a hazai meccseiket tényleg otthon játszani. Egerben is a Vidi számított volna esélyesnek, de azért nagyobb sansza lett volna a hazai csapatnak mint Fehérváron, ahol valószínűleg az egy pontnak is nagyon örülnének. Egy jó meccsre számítok, hiszen mindkét csapatnak másért, de egyaránt nagyon kellene a siker.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek