Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Videoton Utánpótlás Központ négy korosztállyal szerepelt egy rangos osztrák tornán, fiataljaink veretlenül tértek haza.
A Bruck an der Leitha városában minden esztendőben megrendezésre kerülő nemzetközi tornán állandó résztvevők a piros-kék fiatalok, a Videotont ezúttal négy korosztály, az U8, az U9, az U10 és az U11 képviselte. Együtteseink remek futballal lepték meg a tornára kilátogató nézőket, a Videoton valamennyi csapata vereség nélkül fejezte be az ausztriai túrát! A 9, 10 és 11 évesek az első helyen zártak, míg a legkisebb, U8-s korcsoport egy izgalmas döntő után büntetőkkel szorult a második helyre.
A Videoton Utánpótlás Központ (mely a 12 évesnél fiatalabb labdarúgók képzését felügyeli) a jövőben újabb tornákon is rajthoz áll, ezeken a megmérettetéseken akár azok a fiatalok is lehetőséget kaphatnak, akik most még nem tagjai a Vidi-családnak. Szakembereink folyamatosan várják a focini vágyó, 2001 és 2006 között született gyerekeket. Érdeklődni augusztus 29-től naponta 17.00–18.00-ig a Sóstói Stadion hátsó műfüves edző pályán, valamint a 22/379-022, a 20/9772–763, valamint a 30/2170-866 telefonszámokon lehet.

Az U18 1-1-es döntetlent játszott, az U16 4-3-ra kikapott Szombathelyen. A Haladás a hosszabítás első percében egyenlített.

A kezdőben két játékosunk, Kovács István és Szolnoki Roland kapott lehetőséget, csereként pedig pályára lépett Haraszti Zsolt is.

Hétvégén elrajtolnak a korosztályos bajnokságok, de már a legkisebb focisták is edzésbe álltak.

Disztl László jővő hétfőn, augusztus 6-án várja a szülőket Sóstón.

Dajka László, a Videoton-Puskás Akadémia U18-as csapatával bajnoki címet szerzett a 2011-2012-es szezonban. Interjú az edzővel.

A 2011-2012-es bajnokságban ezüstérmet nyert a Videoton-Puskás Akadémia U17-es csapata. Mózner János, a gárda edzője értékelte a szezont.