hu en
2011. Március 05. 11:00
Miért nem a Vidié lett a nyolcvanas évek kétszeres bajnokcsapata?

Verebes József szerint, kevés hiányzott ahhoz, hogy ne Győrben, hanem Fehérváron alakuljon ki a nyolcvanas évek elejének kétszeres bajnokcsapata.

 

     
   
  Verebes Vidije, Karsaival, Tiberrel, Kovács Lászlóval, Nagy II-vel,
illetve a "csikókkal". Hartyáni Gábor már akkor pályaedző volt...
 
     

Verebes József, a „Mágus” 1979 nyarán került először a Videotonhoz – mint Lantos Mihály pályaedzője. Akkor is többen úgy tudták, és ma is sokan úgy emlékeznek, „Verébnek” már az első évben szinte szabad kezet adott Lantos a csapat körül: 1980-ban azután vezetőedző lett. Verebest szerették a szurkolók, máig jó szívvel emlékeznek rá – és persze a futball örökre megválaszolatlan kérdései közé tartozik az is, nem lehetett-e volna a Vidiből ugyanolyan sikercsapatot faragni, amilyet Verebes József néhány évvel később Győrben kialakított. Miután a Mágus a Vidi előtt soha nem dolgozott az élvonalban, alkalmasint azok sem járnak messze az igazságtól, akik úgy vélik, az ETO szárnyalásához szüksége volt a székesfehérvári tapasztalatokra is. Koltay Gábor a nyolcvanas évek végén „Verebes, a Mágus” címmel írt könyvet a sikeredzőről. Ebben az edző őszintén vall a Székesfehérváron töltött két évről is.
+ Fél szezont, voltam Sülysápon, 1979 tavaszán. Közben elkezdtem nézelődni az NB II-ben, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg NB I-be tudok menni. A Bábolnával már majdnem megállapodtam, amikor megtudtam, hogy Kutas, Zsolt és Palotai keresnek, mert a Videotonnál kellett egy edző. Lantos Mihály éppen összeveszett a Videotonnal és el akart menni, de a vége az lett, hogy egyelőre pályaedző kell Lantos mellett, amit nem akartam elvállalni, mert tudtam, hogy nem vagyok rá alkalmas. Erre meg ezt mondták, hogy úgy dolgozhatom majd, mintha vezetőedző lennék. A lényeg, hogy egy évig dolgoztam Lantossal, papíron ő volt a vezetőedző, én pedig a pályaedzője. Tulajdonképpen vezetőedzői hatáskörrel dolgoztam, mindent meg is tudtam csinálni. Ebben Lantos jó partner volt, hagyott dolgozni, én pedig éltem az alkalommal.
- Elég furcsa helyzet lehetett ez akkor!


 
   
   
  Lantos Mihály korrekt partner volt  
     

+ Igen, de nekem mellékes volt ebből a szempontból, mert szakmailag azt csináltam, amit akartam.
- Nem zavarta a játékosokkal való viszonyodat, hogy Lantos is jelen volt a hátad mögött, mint vezetőedző?
+ Abszolút nem. Lantos hagyott dolgozni, annál ő sokkal okosabb volt. Az ő nevén futott minden, ami miatt komoly összeveszésünk is volt, hiszen magának akarta betudni mindazt, ami történt. A szakma viszont tudta, hogy kinek az érdeme a Videoton ugrásszerű fejlődése. Amikor elkezdtem dolgozni, azt mondta Bencsik, a Vidi elnöke, hogy Karsai Laci fog majd nekem segíteni az edzésmunkában, hiszen akkor ő már abba akarta hagyni a futballt. Két hét után odajött hozzám és azt mondta: Józsi én még szeretnék futballozni! Képzeld el Karsai beállt, újrakezdte, három hónap után olimpiai válogatott lett. A játékosok fantasztikus élvezettel csinálták az edzésmunkát. Kovács Józsi újra élvezte a játékot, kinyílt, kivirágzott az egész csapat. Végig versenyben voltunk a bajnoki címért, s a végén, az utolsó meccsen úszott csak el a bajnokság, de az egy csodálatos év volt. (Ha a korabeli eredményeket nézzük, az idő kissé megszépíti a Mágus emlékeit. Negyedik lett a Vidi, öt ponttal a bajnok Honvéd mögött, bár az kétségtelen, gyengébb csapatok elleni váratlan vereségekkel bukta el az aranyesélyt - a szerk.) A második évben, amikor már papíron is én lettem volna a vezetőedző, a vezetők elkezdtek mással tárgyalni, Palicskót akarták idehozni. A játékosok hallani sem akartak arról, hogy elmenjek, ragaszkodtak hozzám, végül is a „fiatalság” győzött. A játékosok egyértelmű magatartása, kiállása miatt lettem a Videoton vezetőedzője.
- Minek tulajdonítod, hogy rövid idő alatt másodszor találkoztál szembe azzal a helyzettel, hogy egyértelműen bizonyítasz a pályán, a vezetés pedig mégsem áll melléd?
+ Talán annak, amivel később Győrben is találkoztam, hogy a kialakult hagyomány szerint egyes egyesületek kipróbált, idős mestert szeretnek szerződtetni.
- Hogyan érezted magad a Videotonnál?
+ Ott nem voltak a kecskemétihez hasonló atrocitások, a szakmai munkába nem szóltak bele, inkább beszélgettünk, elmondtam, mit képzelek, vitatkoztunk, de a döntés joga az enyém volt.
- Ha nincs a kecskeméti „híred”, akkor is befutottál volna érzésed szerint?
+ Nem tudom. Mindenesetre Kecskeméten felfigyeltek rám. Kutas és Zsolt nagyon meg volt elégedve a munkámmal.
- Nyílván fűtött a bizonyítási vágy a Videotonnál. Volt-e valami, amiben másképpen gondolkodtál itt, mint Kecskeméten?
+ Nem volt változás a munkámban. Amikor az első edzés megcsináltam, hihetetlen döbbenetet tapasztaltam. A másodi, harmadik edzésen az idősebb játékosok odajöttek, és úgy néztek rám – esküszöm neked –, hogy zavarban voltam. Egyszerűen nem merték megmondani, mert nem voltunk még olyan viszonyban, hogy ilyet még nem láttak, tapasztaltak. Aztán, amikor elkezdtük taktikailag is kidolgozni a stílust, az volt a csúcs. Azt az akarást, amit ezek a játékosok produkáltak, Nagy II-től Kovács Józsiig és Fejesig, a Vidi sztárjait öröm volt nézni! Az önbecsülésükkel is gond volt, hiszen nem létezik, hogy egy ilyen csapat, egy ilyen keret a 11. helyen legyen. Meg akarták mutatni, mit tudnak, én erre ráéreztem és tápláltam bennük ezt a tudatot. Érezték, hogy most be tudják bizonyítani, hogy mire képesek. Már az első helyen zártuk a magyar bajnokságban a fél szezont, az úgynevezett második, fiatal csapattal. Akkor tettem az „egybe” Disztl Pétert 19 évesen a kapuba, Csuhayt, Disztl Lászlót 18 évesen a hátvédsorba, Horváth Gábort, Vadász Imrét, Novathot. Azt mondta a Népsport egyik újságírója, hogy két hétig sem leszek edző, mivel egyszerre 6-7 fiatal játékost küldtem a pályára. A Videoton nem tudott játékosokat venni, nem volt pénze, ezek a fiatalok pedig ott voltak. Ez a csapat bebizonyította a tehetségét, mindent megnyert.
- Dérfalvi Imre volt akkor a Videoton szakosztályelnöke?


 
   
   
  Papp István vezérigazgató az évtizeddel korábbi stadionavatón. Nem akart több pénzt adni a futballistáknak...  
     

+ Nem. Dérfalvit éppen akkor küldték el, amikor én odakerültem. A támogatási, ösztönzési rendszer miatti véleménykülönbség miatt kellett mennie. Akkoriban mindenütt más és más feltételek voltak. A második évben aztán ez nagyon élesen éreztette is a hatását, hiszen fél év után, amikor mindenkit megvertünk és az első helyen voltunk többen megkérdezték a csapatból, hogyan lehet, hogy a 14. helyezett több prémiumot kap, mint mi. Mondtam, hogy be kell menni a vezérigazgatóhoz. Kollektívan bementünk vezetők és játékosok együtt, és Baranyai a csapat kapitánya megkérte a vezérigazgatót, hogy becsüljenek meg minket jobban. Sajnos a beszélgetés nem volt előkészítve, mi teljesen jogosan a felmutatott eredmény után kértünk. Nem értünk el semmit, erkölcsileg megsemmisültünk. Én ezt a feszültséget, mint edző nem tudtam feloldani. Kereken megmondták, hogy a Videotonnak nem érdeke a jobb szereplés, a „maguk érdeke”, hogy a csapat többet keressen.
- Abban a pillanatban döntöttél, hogy lemondasz?
+ Ott eldöntöttem, s már akkor mondtam, hogy ezt a bajnokságot így nem tudjuk megnyerni. Akkor még nem volt rendezve az, hogy a közönségbevételből lehet prémiumot osztani. Eldöntöttem, hogy ezt így nem szabad tovább csinálni, ez a játékosok és az én érdekem is.
- Nagyon könnyedén mondtad azt, hogy nem teljesítették a feltételeket és elváltatok. Hogyan érezted ezt akkor, hiszen végül is NB I-es csapatod volt? Ez volt az első igazi lehetőséged. Annyira biztos voltál magadban, hogy úgyis lesz majd egy következő NB I-es lehetőséged?
+ Egyéves szerződésem volt, ezt felbontottuk, mert pontosan tudtam, hogy a következő évben, mint motiváló tényező én már nem leszek elég ahhoz, hogy ugyanilyen vagy még jobb eredményt tudjunk elérni. Az ambicionálásnak ez az egyik oldala, a másik pedig az anyagiak. Csak olyan játékostól kérhetsz, követelhetsz, akinek rendben vannak a dolgai anyagilag is, aki pontosan tudja, hogy a teljesítményéért mit kap.
- Megragadtad a lehetőséget, majd elengedted. A város közönsége szeretett téged?
+ Szeretett, nagyon jó éreztem magam Fehérváron is. A közönséggel nagyon jó kapcsolatom volt. Volt egy nagyon jellemző történetem itt Fehérváron, amit mindenhol elmondok. Az egyik mérkőzésen, amin már 4-0-ra vezettünk, a csapat szokásos magyar módon leállt passzolgatni, tartotta az eredményt. Zsolt Istvánt nagy nehezen elhívtam erre a meccsre, mentem hozzá, nagy mellénnyel, vajon mit szól a csapathoz. Azt mondta; maga egy hülye. Kérdeztem miért, erre azt mondta, azért, mert maga elengedte a közönséget 4-0-nál, pedig még öt perc volt hátra. Megértettem, hogy igaza van, mert 90 percig kell hajtani, függetlenül az eredménytől. Sok embertől lehet tanulni, az okos dolgokra mindig oda kell figyelni.
- Azért ez nem akármilyen pillanat volt az életedben, NB I-es csapatod volt, az első lehetőséged és egy tehetséges játékosállomány a kezedben. Bátorság, komoly emberi tartás kell ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben így döntsön valaki. Honnan tudtad, hogy esetleg holnap lesz-e legalább ilyen lehetőséged?
+ Nem gondolkodtam azon, hogy mi lesz holnap, mert akkor biztos nem tudtam volna ilyen kemény döntést hozni. Nem kevés lelki konfliktusom volt ezzel a döntésemmel kapcsolatban, főleg a fiatal társaságot sajnáltam otthagyni. Úgy ragaszkodtunk egymáshoz, mint apa a gyerekéhez. Ott lettek először ismert emberek, ott jutottak először némi pénzhez, elindítottam őket a pályán, sőt én magam is elindultam a pályán. Mindent egymásnak köszönhettünk tulajdonképpen és így ez egy borzasztó lelki konfliktus volt. Kecskeméten már leesett a 20 filléres, hogy ezen a pályán nem szabad érzelmesnek lenni. Amikor az egyik Disztl esküvőjén elbúcsúztunk egymástól, az borzalmas volt, onnan idő előtt el kellett jönnöm, mert a végén olyan hangulat alakult ki, hogy az az embert lelkileg teljesen megviselte. Lehorgasztott fejek, könnyek… az valami borzasztó élmény volt. Gyorsan eljöttem, el se búcsúztam, egyszerűen képtelen voltam rá. Jóformán elmenekültem tőlük, nagyon rossz érzés volt, hogy tehetséges fiatal emberek nem tudják, hogy milyen szép lesz a jövőjük. Beindultunk, együtt voltunk, szép sikert értünk el és valami hülye dolog miatt el kell válni. Ők is pontosan tudták, hogy el kell válnunk, mert csak így lehet valamilyen változást előidézni.
- Aztán Dérfalvi Imre visszajött…


 
   
   
  Lantos és Verebes "közös csapata"  
     

+ Igen, de nyilvánvalóan nem csak Dérfalvi személye volt érdekes, hanem az, hogy megfelelően kezdték dotálni a játékosokat, megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy jól szerepeljenek, és maradásra bírták azokat a játékosokat, akik végül is meghatározói a csapatnak. Közismert volt, hogy nagyon sok játékos el akart menni a Viditől és az utolsó pillanatban léptek vissza.
- Beültél a kocsiba és feljöttél Pestre. Mire gondoltál akkor vezetés közben az autóban?
+ Nem volt kellemes út, végiggondoltam ezt az egész értelmetlen helyzetet, ami nekem borzasztó válás volt. Az első bizonyítási lehetőség, a nagy tettek, a nagy dolgok ígérete egy pillanat alatt széthullik, mert csak minket érdekel a fejlődés. Meg voltam győződve arról, hogy szét kell menni, mert ennek így nincs jövője. Akkor az járt a fejemben, hogy miért nem érdeke a Videotonnak a jó reklám, a jó nemzetközi szereplés? Büszke voltam, hogy bebizonyítottam az NB I-ben is, hogy ezt a stílust, ezt a játékfelfogást, meg lehet tanítani. Nekem szakmailag mindenképpen pozitívum volt, hogy egy ilyen „produkciót” létrehoztunk és végérvényesen meggyőződtem ennek az útnak a helyességéről.
- Kerestél magadnak csapatot, vagy vártál?
+ Akkor már elég jó „nevem” volt és több egyesület is megkeresett, a Győr is jelentkezett. Győrben majdnem hasonló szituáció volt, mint a Videotonnál, mert a Győr valamilyen csoda folytán maradt csak benn az NB I-ben. Megtudtam, hogy az anyagi feltételek teljesen hasonlóak voltak a Videotonéhoz, de komoly lépés történt abban az évben, mert az egyesület vezetői bementek a „vezérhez”, Horváth Edéhez és mondták, hogy ez így nem mehet tovább, valamit tenni kell. Célprémiumot tűzött ki a „vezér”, ami nyilvánvalóan igen erőteljesen motiválta a játékosokat és engem is, mert ha hasonló szituáció maradt volna, akkor nem megyek Győrbe.

De ment, és ezzel megkezdődött a győri sikerkorszak. Ki tudja, talán egy jobb pillanatban folytatott beszélgetés a „bázisvállalat” vezetőjével, egy picit futballszeretőbb közeg, a Videotont tehette volna a nyolcvanas évek elejének kétszeres bajnokcsapatává… - a szerk.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek