Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az edzőtábor utolsó felkészülési mérkőzésén a 2010 tavaszán még a Primera Division-ben szereplő CD Xerez lesz az ellenfelünk.
A Xerez CD, teljes nevén Xerez Club Deportivo a 205.000 lakosú Jerez De La Frontera városának elsőszámú labdarúgócsapata, alapítására a második világháború után, 1947-ben került sor. A klub első éveiben a regionális ligában szerepelt, de gyorsan, 1949-ben felverekedte magát a harmadosztályba. Az ötvenes években néhány szezon erejéig a Segunda Division légkörébe is belekóstolt a csapat, ám túlnyomórészt a feljutást rövid időn belül kiesés követte. A tendencia 80-as évek közepéig tartott, a CD Xerez ettől kezdve stabil másodosztályú gárdának számított Spanyolországban.
Élvonalban
A 2000/2001-es idényben 4. lett a csapat a Segundában, épp lemaradva a feljutástól, ettől kezdve a kék-fehér színeket viselő gárdával már komolyan számoltak a szakértők. A nagy áttörés, vagyis az elsőosztályú tagság kivívása mégis évekig váratott magára, a Xerez ideje végül a 2008/2009-es idényben jött el, amikor a csapat megnyerte a Segunda Division-t, és története során első alkalommal a legjobb hispán csapatok közé került. Újoncként természetesen az élvonalbeli tagság megőrzése volt a cél, ám hiába küzdött a nagyot a Xerez, a 2009/2010-es idény végén 8 győzelemmel, 10 döntetlennel és 20 vereséggel, 34 ponttal mindössze 20. lett a csapat, így kiesett a Primera Division-ból.
Barca-verők
Ősszel így újra jöhetett a küzdelem a feljutásért, ebben egyenlőre nem is áll rosszul a csapat. A Xerez 23 forduló után 38 ponttal a 4., ez a pozíció jelenleg rájátszást ér, a Segundából ugyanis az első két helyezett (jelenleg a Rayo Vallecano és a Celta Vigo) juthat fel egyenes ágon, az őket követő négy csapat pedig egy play-off során dönt harmadik feljutó kilétéről. Ebben a szezonban főlag hazai játékosokat foglalkoztat a 46 esztendős vezetőedző, Javier Lopez, aki csak a védelemben számít légiósokra: az argentín Leandro Gioda és a brazil Bruno Perone vezényli a Xerez elhárítását. Elöl a sokat látott támadó, az egykoron a az AC Milan-ban is megforduló Jose Mari a legveszélyesebb játékos, a 32 esztendős csatár eddig 11 alkalommal talált be a szezon során. A Xerez egyébként már "bajnoki formában" várja a Vidit, a Segunda Division-ben ugyanis nem volt téli szünet, a kék-fehérek hat fordulót már letudtak idén, legutóbb, február 4-én a Rafinha-Julio Dos Santos duó vezette Barcelona II-t verték 1-0-ra, épp Jose Mari találatával.
Magyar vonal
Végül egy kis magyar vonatkozás: a CD Xerez történetében találunk magyar légióst is, az egykori Honvéd-nevelés, a jelenleg a belga Namur alkalmazásában álló 35 esztendős Bukrán Gábor 1997 és 1999 között volt a jerezi együttes labdarúgója. Csapatunk csütörtökön 16:30-tól elevenítheti fel a jerezi klub emlékeiben a "magyar virtust".

Polonkai Attila szerint a spanyol csapatok elleni felkészülési mérkőzések voltak az igazi értékmérő találkozók.

Négy csapat részvételével, az Atlanti óceán homokos parti sávján kialakított két pályán folytak a küzdelmek. A torna a Vidi győzelmével ért véget.

Ha valaki Spanyolországban jár, főként, ha futballista, megkerülhetetlen, hogy szóba kerüljön a Barcelona és a Real Madrid rivalizálása.

Alves-zel, vagy nélküle? Kettő, vagy egy brazil csatárral, esetleg eggyel sem?

A Siófok meccs után négy mérkőzésen nem állt a kapuban, de mára biztos alapembere lett a Videotonnak a montenegrói válogatott, Mladen Bozsovics.

Az FK Indjija 2-1-es legyőzéséből góllal vette ki a részét Nikolics Nemanja, csatárunk erős ellenfelet simert meg a szerb csapat személyében.