hu en
2010. November 07. 09:13
Elek: "A büntető megalapozta a meccs hangulatát"

Válogatott középpályásunk harmadik gólját rúgta a bajnokságban a Kaposvári Rákóczi ellen.

- Nagyon örülök, hogy így sikerült a kaposvári bajnoki, őszintén megmondom, nehezebb meccsre számítottam - nyilatkozta a mérkőzést követően Elek Ákos. - Nagyon sokat jelentett, hogy mindjárt a 2. percben büntetőt kaptunk, s ezzel megalapozhattuk a hangulatot. Fontos volt ez a győzelem számunkra a múlt heti, Honvéd elleni vereség után, bár a keddi, Baja elleni kupameccsen már megmutatta a csapat az erősségét, hiszen emberhátrányban és mintegy tíz perc alatt fordítottunk az NB II listavezetője ellen. A harmadik bajnoki gólom? Érdekes előzmény után született, hiszen Polonkai Attilával egymást zavartuk és furcsa módon került elém a labda. Onnantól kedzve viszont arra koncentráltam, hogy eltaláljam a kaput és végül Milinte lába között jutott a "zsuga" a hálóba. Ezzel az újabb három ponttal szerintem nagy lépést tettünk az őszi elsőség felé. Amit őszintén sajnálok, hogy ezúttal sem úsztuk meg kapott gól nélkül. Sok idő most nem lesz a pihenésre, hiszen kedden újabb erőpróba vár ránk a Magyar Kupában. Én azonban kifejezetten szeretem ezt a sűrűbb menetrendet, mert szerintem így lehet igazán fejlődni. Természetesen, a kupa ugyanolyan fontos számunkra, mint a bajnokság, hiszen célunk legalább a döntőbe jutás.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek