hu en
2010. Augusztus 19. 22:48
Kovács Ferenc, Székesfehérvár Díszpolgára lett

Székesfehérvár idei ünnepi közgyűlése Díszpolgárrá avatta Kovács Ferenc mesteredzőt. A város Tiszteletbeli Polgára lett Kozma Imre atya.

Dr. Bóka Viktor jegyző ünnepi beszédében kiemelte, hogy házat és hazát csak pontos, precíz elképzelések szerint lehet építeni. "Nemzeti közmegegyezés nélkül nem valósíthatjuk meg európai álmainkat”.
Az ünnepi közgyűlésen elsőként Fehérvár új Díszpolgára, Kovács Ferenc vehette át az elismerést, akinek munkáját Viniczai Tibor polgármesteri feladatokkal megbízott alpolgármester méltatta. "A Videoton sikerének titka egyszerűen a rengeteg munka és mérkőzés volt. A felkészítés személyreszóló volt és Kovács Ferenc mesteredző figyelt a legapróbb részletekre is. Irányítása alatt a Vidi soha nem nyert bajnoki címet, de hány magyar bajnokcsapat adná oda láthatatlan címeit, ha azt ígérnék neki, hogy a következő szezonban UEFA Kupa döntőt fog játszani a Real Madrid ellen, s még győz is Madridban?" - tette fel a kérdést Viniczai Tibor. A kitüntetett meghatottságának adott hangot. "Tiszta szívemből végeztem a munkámat és ez a munka nem csak az UEFA-kupa menetelésben nyilvánult meg, hanem a többi mérkőzés is sikeres volt. Büszke vagyok rá, hogy a város elismert"- tette hozzá Kovács Ferenc.
Székesfehérvár Tiszteletbeli polgára lett Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, elnöke, akit Viniczai Tibor polgármesteri feladatokkal megbízott alpolgármester méltatott. "A győrzámolyi születésű Kozma Imre ifjú korában dolgozott káplárként, majd lelkész, illetve plébános lett és 1989-ben történt az életében valami, ami azóta is meghatározza mindennapját, tevékenységét. Meglátogatta őt a Németországban élő Csilla von Boeselager bárónő a zugligeti családi plébánián és beszélgetésükből karitatív együttműködés kezdődött. Az 1980-as évek végén már Magyarországon is lehetővé vált, hogy jótékonysági szervezetek alakuljanak, így sok segítőtársaival együtt Kozma Imre elnökletével megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat." - emelte ki gazdag életművéből Viniczai Tibor.

Forrás: szekesfehervar.hu
 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek