hu en
2010. Június 23. 08:00
Huszonegyen keltek útra ma reggel

Lesznek, akik később csatlakoznak, s várhatóan olyanok is, akik előbb jönnek haza.

Sérülés miatt nem szállt fel az autóbuszra Lencse László, Elek Ákos, Nagy Dániel, Dusan Vasziljevics és Tomas Tujvel. Présinger Ádám sem csatlakozott a kerethez - ő a Vasassal folytat tárgyalásokat és lehet, hogy kölcsönjátékosként ott szerepel majd az ősztől. Ezt egyébként a klub vezetése is támogatja, a kispadon ülés helyett jobb, ha valahol folyamatos játéklehetőséghez jut. A hiányzók között van Horváth Gábor is, aki kedden reggel érkezett haza egyiptomi nyaralásából -  válogatott szereplése miatt kapott hosszabb szünetet. Gábor kedden délután már edzett, s néhány napos felkészülés után, vasárnap indul a csapat után. Hozzá csatlakoznak majd a sérültek közül azok, akik addigra játékra alkalmassá válnak. Az itthonmaradók egyébként Bekő Balázs és Dvéri Zsolt irányítása mellett dolgoznak. Várható, hogy új arcok is felbukkannak a tíz napos edzőtáborban, hiszen gőzerővel folyik az erősítésre irányuló munka a háttérben.
Az edzőtábor helyszíne az idén nyáron is Windischgarsten lesz, ahonnan honlapunk minden nap tudósítja majd az olvasókat.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek