Akik azonban látták a mérkőzést, tanúsíthatják: nem volt ez ennyire sima. Futballpályák környékén, általános vélekedés: az az igazán jó csapat, amelyik gyengébb játékkal is nyerni tudja a meccseit. Ha ez így van, akkor a Vidi ma bizonyította, hogy jó csapat, mert a játék bizony sok kívánnivalót hagyott maga után - rögzítsük ugyanakkor azt is, a pályán egy pillanatig sem lehetett kétséges, jobb a hazai csapat, kérdés inkább csak az volt, gólra tudja-e váltani fölényét.

A Kaposvár alaposan felkészült a Vidiből, tudta, ahhoz a csapathoz megy vendégségbe, amely az élvonalban a legtöbb gólt rúgta. Prukner László alaposan megszervezte a védelmet, ennek oltárán szinte fel is áldozta a támadójátékot: mindennek ellenszere az lett volna, ha a fehérvári csatárok többet mozognak, többet vállalnak, mint egy lazább védekezés esetén. Érdekesség, hogy Nagy Dani tulajdonképpen már az első percben mattolhatta volna Milintét, utána viszont meddő lett csapatunk játéka.

Változást a szünet hozott, Elek Ákos beállásával precízebb lett a pálya közepén a játék, és ne feledjük, ő adta a gólpasszt is Polonkai Attilának. Hátrányban a Rákóczi kénytelen volt kicsit lazítani a bunkerjátékon, nagyobb tere lett a Videoton kontráinak, és ezekben benne is volt az újabb gól ígérete - igaz, benne is maradt, talán azért, mert Andre Alvesnek nem volt igazán jó napja. De, ahogy a jó csapat ismérvei között ott van a győzelem gyengébb teljesítménnyel, a jó csatárt is kidekorálja, ha ennek ellenére a kapuba talál. Andre ugyan „csak" tizenegyesből szerezte meg idei hetedik bajnoki gólját, de azért előtte estében eltalálta a kapufát...