Magyarország U20-as válogatottja - soha ne feledjük ki: soraiban Présinger Ádámmal, aki a három csoportmeccs során végig, 270 percet a pályán volt - sima mérkőzésen, 2-0-ra legyőzte az Egyesült Arab Emírségek csapatát, és csoportelsőként jutott tovább a legjobb tizenhat közé. A „minimális célkitűzést" ezzel teljesítő U20-asaink következő ellenfele - már egyenes kieséses rendszerben - Csehország lesz.
Az Arab Emírségek gárdája kezdett jobban, de helyzetig nem jutott. A mérkőzés az első félidő közepén dőlt el, amikor előbb Futács Márkó nagyszerű labdáját Németh Krisztián lőtte a kapuba, majd Koman Vladimir lőtt a balszélső helyéről olyan gólt, amilyet a hondurasi Martíneztől láthattunk az első mérkőzésen.Présinger Ádám ezúttal is megbízható jó játékot nyújtott, a csapat egyik erőssége volt.Taktikus, racionális játékkal sikerült legyőznünk jól játszó ellenfelünket - nyilatkozta a szövetség honlapjának a mérkőzés után Egervári Sándor szövetségi edző. - Kétségkívül megkönnyítette dolgunkat, hogy alig több mint húsz perc után már két góllal vezettünk, de a későbbiek során sem fért kétség ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni előnyünket. Alaposan fordult a kocka, két győzelmünk lendületet adhat majd a folytatáshoz is.Az egyenes kieséses szakaszban a magyar csapat a 2007-es világbajnok ezüstérmesével, s 2008-as U19-es Európa-bajnokság bronzérmesével mérkőzik. A cseh válogatottban három légiós szerepel, köztük a kapus Sebek a Chelsea tartalékcsapatának tagja. A két legjobb játékosuk, Ondrej Mazuch és Tomas Pekhart kulcsszerepet vállalt a két évvel ezelőtti világbajnoki ezüstérem kiharcolásában is. Előbbi egyébként a Fiorentina játékosa, de kölcsönben az Anderlechtben futballozik. Utóbbi a Slavia Praha, egyébként Futács Márkóhoz hasonló testalkatú csatára. Amennyiben a magyar válogatott legyőzi a csoportmérkőzések során az ausztrálokat és a Costa Rica-iakat egy góllal legyőző, a brazilokkal döntetlent játszott cseheket, a spanyol vagy az olasz juniorokkal találkozik majd az elődöntőbe jutásért.A nyolcaddöntő párosításaSpanyolország - OlaszországParaguay - Koreai KöztársaságGhána - Dél-AfrikaEgyiptom - Costa RicaMagyarország - CsehországBrazília - UruguayVenezuela - Arab EmírségekNémetország - Nigéria