hu en
2008. Augusztus 17. 08:41
FC Fehérvár - Kecskemét 1-2

Csapatunk váratlan és fájó vereséget szenvedett a sokkal motiváltabban futballozó, a sikert jobban akaró Kecskeméttől. Az újonc alaposan felkészült a Vidiből, jól szervezte meg a középpályás játékát, uralta a pálya közepét - és amikor kellett, Fortunával is párban járt.

Sebők Zsolt az ide év szinte valamennyi meccsén parádésan védett, most azonban nagy potyagólt kapott, és ezzel hamar előnyhöz jutott az újonc vendégcsapat. Sajnos, a mieink a folytatásban is adósak maradtak a jó játékkal, nem tudtak helyzeteket kialakítani, aminek oka az is, hogy kevés volt a támadásoknál az egyéni vállalkozó kedv.

Disztl László a mérkőzés után elmondta: Az első félidőben kiegyenlített játékot láttunk a pályán, amiben sajnos egy szerencsétlen gólt kaptunk a megerősített védelemmel játszó vendégektől. A szünet után rendezni próbáltuk sorainkat, de a második kecskeméti gól nagyon gyorsan jött. Az egyenlítés érdekében mindent egy lapra feltéve támadtunk, de nem jártunk sikerrel.

Tomislav Sivic így értékelt: Tudtuk, hogy nagyon jó csapat a Fehérvár, ezért alaposan felkészültünk belőle. Leszűkítettük a területet, és kivettük a játékból Dvérit. Az első gólunk valóban szerencsés találat volt, a második pedig eldöntötte a mérkőzést.

Hírek
U13: Nyolc gólt rúgott a csapat Pápán! 2009. Augusztus 16.
Egy hete a Pécs ellen 5-0-ás vereséggel kezdte a bajnokságot a Videoton FC U13. Toldi Gábor edző csapata a második fordulóban javított, a csapat a négy gólt szerző Varga Bence vezetésével 8-0-ra nyert Pápán!
Vujovicsnak nincsen szalagszakadása! 2009. Augusztus 16.
A Honvéd elleni tegnap esti mérkőzésen Goran Vujovics a második félidő derekán hordágyon hagyta el a pályát. Első ránézésre - miután hosszú ideig nem tudott lábra állni - úgy tűnt, hosszabb kihagyásra kényszerül majd a montenegrói csatár.
U15: Pápa - Videoton FC 1-7 2009. Augusztus 16.
A PMFC elleni győztes bajnoki rajt után a Pápa ellen sem fékezett le a Videoton FC U15. A korosztály Kiemelt Bajnokságának második körében a Vidi Pápán aratott gólzáporos sikert.
U19: Nyírsuli - Videoton FC-Puskás Akadémia 0-0 2009. Augusztus 16.
Küzdelmes mérkőzésen gól nélküli döntetlennel kezdte meg bajnoki szereplését Nyíregyházán a Videoton FC-Puskás Akadémia U19. Disztl László tanítványai ugyan végig fölényben játszottak, ám a szívós rivális és a rendkívül rossz minőségű pálya meghiúsította az akadémisták sikerét.
U17: Döntetlen a Nyírségben 2009. Augusztus 16.
Hiába játszott nagy mezőnyfölényben a Nyírsuli otthonában a Videoton FC-Puskás Akadémia U17, Dobos Barna együttesének végül meg kellett elégednie egy ponttal.
U14: Fordulatos meccsen döntetlen a Vasas ellen 2009. Augusztus 16.
Kitűnő mérkőzéssel indította a szezont a Vasas ellen a Videoton U14. A legutóbbi idényben a 13 évesek között ezüstérmes fehérvári fiatalok fordulatos meccsen 2-2-re végeztek az anygalföldiek ellen.
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek