hu en
2008. Április 19. 21:40
A rangadó megnyerése valóban rangot adott

Csapatunk az egyhetes szünet után ott folytatta sikersorozatát, ahol a REAC elleni meccs lefújásakor abbahagyta: újabb, ezúttal rangot adó győzelmet arattunk. Ez már sorozatban a hatodik győzelmünk volt, de emellett arra is büszkék lehetünk, hogy a Vidi véget vetett a Győr tavaszi veretlenségi sorozatának.

Remek meccset, nagy csatát vívtunk a nagyszerűen futballozó ETO ellen, de a zöld-fehérek nem tudták kiegyenlíteni, Jusuf Dajc 10. percben szerzett gólját. Az élvezetes meccs után mintegy ötezer néző tapsolt állva játékosainknak (bár a beléptető 3790 nézőt regisztrált, de mivel a gyerekek ingyen jöhettek be, sokkal több szurkolónk volt), akik jogos büszkeséggel pacsizták végig a kerítést, majd kocogtak be az öltözőbe.

- Gratulálok játékosaimnak, mert igen erős és nagyon jól játszó csapatot győztek le - nyilatkozta a mérkőzés után Disztl László. Ez a három pont nagyon értékes a számunkra, és eredményes játékunk mellett annak is nagyon örülök, hogy boldoggá tudtuk tenni szurkolóinkat. A stadion mindkét oldalán megtapsolták a fiúkat, és ez rettenetesen jó érzés számunkra. Remélem ezután mind többen és többen jönnek el a meccseinkre, hiszen a futball a nézőkért van.  

- Én is gratulálok a Fehérvárnak, hiszen legyőzött minket - vette át a szót Egervári Sándor az ETO szakvezetője. Rengeteg gólhelyzetet dolgoztunk ki, a meccs jelentős részében mi irányítottuk a játékot, de a futball ilyen… Legalább öt-hat ziccerünk volt, de a Vidi védelme fegyelmezetten, jól zárt.

Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek