Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Fiatal szélsőnk értékelte az utolsó horvátországi edzőmeccsünket.

"Úgy érzem, az első félidő nagy részében sikerült jól játszanunk. Ellenfelünket már a kapujuk előterében letámadtuk, a vezető gólunk is egy ilyen letámadásból született. A második félidő első felében viszont ellenfelünk dolgozott ki több helyzetet, ekkor ők is jobban letámadtak minket. A találkozó végén azonban többször is megszerezhettük volna a győztes gólt, sajnos ez végül nem jött össze. Mindent figyelembe véve szerintem ez a meccs is jól szolgálta a felkészülésünket. Örülök, hogy itt lehettem az NB I-es csapattal az edzőtáborban, igyekeztem az edzéseken és a meccseken is a legjobbamat nyújtani" - nyilatkozta honlapunknak a mérkőzés után Menyhárt Zsombor.

Huszti Szabolcs elmondta, az edzőtábor sikerességére a bajnoki meccsek eredményei adnak majd választ.

Szabó Levente góljával vezettünk, majd a második félidőben egyenlített a Radnicki Beograd.

Csütörtöki ellenfelünk az előző szezonban megnyerte a szerb harmadosztályt és a mostani idényben már a második vonalban szerepel.

Fiatal középpályásunk az Olaszország elleni második mérkőzésen a 82. percben állt be csereként, a 89. percben pedig kiosztott egy gólpasszt, de a válogatottunk így is súlyos vereséget szenvedett.

A két fiatal vidis a 70. percben lépett pályára, a válogatott háromgólos vereséget szenvedett.

Tóth Tamás Vid mellett fiatal szélsőnk is pályára léphet Olaszország ellen.