hu en
   
#6
Peter Pokorny
Középpályás
Szlovák

Teljes név: Peter Pokorny
Született: 2001.08.08.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 2 (2) 2 (2) 2 (1) 2 (1)
Játszott percek 69 69 113 113
Gólok 0 0 0 0
Sárga lapok 1 1 1 1
Piros lapok 0 0 0 0
A védekező középpályás poszton szereplő Peter Pokorny 2001. augusztus 8-án, a szlovákiai Trencsénben született. A klub utánpótlásában kezdett el futballozni, majd 2018-ban igazolt át az osztrák Red Bull Salzburg akadémiájára. Kölcsönben a Salzburg fiókcsapatában, a másodosztályú Lieferingben két szezont töltött el, ez idő alatt 37 bajnokin lépett pályára. Közben szerepelt az UEFA Ifjúsági Ligában is a Salzburg színeiben, az U19-esek Bajnokok Ligájájának is tekinthető sorozatban alapembere volt a sorozat elődöntőjéig jutó csapatának. A 2020/2021-es szezonban az osztrák élvonalbeli St. Pöltenben játszott kölcsönben, 30 bajnokin és 2 kupamérkőzésen 2 gólpasszt adott. 2021 nyarán a spanyol élvonalbeli, az elmúlt szezonban az UEFA Európa Ligában is szerepelt Real Sociedad vásárolta meg a Salzburgtól. Itt a mögöttünk hagyott idényben a klub másodosztályú B-csapatában 24 bajnokin lépett pályára. Érdekesség, hogy itt edzője a játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok, valamint kétszeres BL-győztes Xabi Alonso volt. Az U16-os korosztály óta folyamatosan játszik a szlovák utánpótlás-válogatottakban. 2019 óta az U21-es válogatottat erősíti, ebben eddig 20 mérkőzésen 2 gólt szerzett, ő az együttes csapatkapitánya is.
Kapcsolódó hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek