hu en
2020. Július 23. 15:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Veszprémben kezdi az NB III-as bajnokság új szezonját a Vidi II

Ebben a naptári évben a tervek szerint 21 bajnoki meccset játszik NB III-as együttesünk.

Az MLSZ elkészítette a 2020-2021-es NB III-as bajnokság sorsolását és kijelölte a mérkőzések kezdési időpontjait. Mint ismert, a korábbi 48 csapat helyett az előttünk álló idényben 60 csapat vesz részt az NB III-as bajnokság küzdelmeiben, azaz a három csoportban 20-20-20 együttes fog szerepelni. 

A MOL Fehérvár FC II a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a Nyugati csoportba került. A bajnokság augusztus 2-án kezdődik, Toldi Gábor csapata Veszprémben játszik az első fordulóban, majd egy héttel később, augusztus 9-én a Puskás Akadémia FC II látogat a MOL Aréna Sóstóba. 

Érdekesség, hogy második csapatunk épp a Veszprém ellen játssza utolsó felkészülési mérkőzését most vasárnap délelőtt 10-kor a MOL Aréna Sóstóban. 

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek