Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
NB III-as csapatunkra jövő héten is két felkészülési meccs vár.

Az Imrik László vezette Vidi II ezen a héten két hazai felkészülési mérkőzést játszott. Szerdán a Veszprém, szombaton pedig a Szekszárd látogatott Székesfehérvárra. Mindkét találkozón mezőnyben jól futballozott fiatal együttesünk, azonban a helyzeteinket nem sikerült gólra váltani, míg az ellenfeleink mindkét meccsen kétszer is bevették a kapunkat, így mindkét találkozót elveszítettük 2-0-ra.
NB III-as csapatunkban több olyan fiatal játékos is bizonyítási lehetőséget kapott, akik az őszi szezonban az U19-es és U17-es csapatainkban játszottak. Rajtuk kívül próbajátékon vett részt a Vidi II-ben a 2002-es születésű kapus, Bencze Antal, aki az elmúlt években a portugál Vitória Guimaraes együttesében szerepelt.
Jövő héten két újabb felkészülési meccs vár második csapatunkra, szerdán délelőtt Bükfürdőn az FTC II ellen, szombaton délelőtt 10 órakor hazai pályán pedig a FŐNIX-Gold FC ellen lépünk pályára.
Az MLSZ a napokban elkészítette az NB III-as bajnokság tavaszi menetrendjét, amely ide kattintva már honlapunkon is megtekinthető.

Bartosz Grzelak és a hazaiak megbízott vezetőedzője, Desits Szilárd nyilatkozott a lefújás után.

Kapusunk értékelt a szezon utolsó bajnokija után az M4 Sport kamerái előtt.

Gól nélküli döntetlent játszottunk Angyalföldön, a Puskás Akadémia legyőzte a Budapest Honvédot, így a 2023/2024-as idényben is az OTP Bank Ligában játszunk.

Csapatunk Vasas FC elleni szezonzáró bajnoki mérkőzése szombaton 20 órakor kezdődik az Illovszky Rudolf Stadionban.

A Vasas megbízott vezetőedzője elmondta, hazai pályán jó játékkal és jó eredménnyel szeretnék zárni a szezont.

Koszovói szélsőnk elmondta, a múlt hétvégi győzelem magabiztosságot adott a csapatnak a szezonzáró előtt.