hu en
2022. Május 31. 09:30  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Hosszú út végére ért női felnőtt csapatunk a bajnoki címmel

2013 nyara óta működik klubunk NB II-es női gárdája, amely a következő szezont már az élvonalban kezdi.

2013 előtt ARISZ (Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület) néven működött Székesfehérváron a nagypályás női labdarúgócsapat, amely az előbb említett év nyarán került át klubunk kötelékébe, majd néhány egyéb, megyében szereplő játékossal kiegészülve az NB II-ben kezdte meg a szereplést a gárda.

Az első szezonban három bajnoki után legendás hátvédünk, a sajnos 2020-ban elhunyt id. Horváth Gábor vette át a női csapat irányítását, akinek a vezetésével első szezonjában a negyedik helyen végzett az együttes. Az akkor 15 esztendős Gergics Miléna már az első szezonban is 5 bajnokin lépett pályára, a vele egyidős Békefi Enikő 7-szer kezdett 2013/2014-ben, ők ketten azóta is megszakítás nélkül tagjai az első csapatnak keretnek. Szabó Bernadett, Szehofner Vivien, Jánosi Ninetta, Kántor Krisztina és Szalai Fanni pedig szintén a kezdetektől a csapattal vannak - ők az első évben Csrepka Tamás U15-ös gárdáját erősítették.

A következő, 2014/2015-ös szezonban már összejött a dobogó, akkor a harmadik helyen végzett id. Horváth Gábor csapata. A következő idényben az U15 és az NB II mellett már az U17-es korosztályban is indult a Vidi, egyre több lány gondolta tehát úgy, hogy a Vidi játékosaként próbálja ki magát. 2015-ben a felnőttek a negyedik helyen végeztek az NB II Nyugati csoportjában, de annak ellenére, hogy az érem nem jött össze, később például Trampler Kinga és Gimes Georgina is NB I-es játékos lett, sőt, Kollár Panna, Tagyi Vivien és Kiss Patricia a jelenleg még zajló szezonban is NB I-es kerettag a Haladásnál, az MTK-ban és a Puskás Akadémiában.

A 2015/2016-os szezonban nem volt két csoportra osztva a női másodosztály, a megerősödött liga akkor még soknak bizonyult fiatal csapatunknak. Az U15-ös csapat viszont már akkor bajnoki címet ünneplhetett, ekkor már a korábban felsorolt nevek mellett Földesi Fruzsina, Németh Noémi és Székely Zsuzsanna is a Vidit erősítette a 2022-es NB II-es bajnokcsapatból. A 2016/2017-es szezon szintén még az utánpótlás-sikerekről szólt, ekkor az U18-as korosztályban bizonyult a legjobbnak Csrepka Tamás együttese. Ehhez a bajnoki címhez már 16 gólt tett hozzá felnőtt bajnokcsapatunk támadója, az akkor 15 esztendős Pécsi Dóra. A csapat mellett nem csak Csrepka Tamás és id. Horváth Gábor, hanem egy másik klublegendánk, Szabó József is dolgozott.

2018 nyarára már egészen közel került a Nyugati csoport első helye, azonban egy ponttal lemaradtak a hölgyek a PVSK mögött, mindeközben U19-es csapatunk is remekül szerepelt, a 4. helyen végzett az országos kiemelt bajnokságban. Egy évvel később már egyértelműen a bajnoki cím volt a cél.

2019 nyarán össze is jött a Nyugati csoportban az aranyérem, azonban az akkori versenykiírás szerint még osztályozó várt a csapatra.

A remek szereplésre az országos média is felfigyelt, még az M4 Sport is forgatott az együttesnél.

Az osztályozó visszavágóját 1-1-es állással, idegenben szerzett góllal várta együttesünk, és álomszerű kezdés után már két góllal is vezetett Gajdóczi Tibor együttese, azonban a végén kiegyenlített a Kelen SC és ők jutottak fel egyenes ágon az NB I-be. A vidis lányokra még várt egy osztályozó az NB I akkori hetedikje, a Makó ellen, de a Szent Mihály együttese magabiztosan megőrízte elsőosztályú tagságát.

A 2019/2020-as szezon idő előtt véget ért a pandémia miatt, csapatunk ekkor a második helyen állt, a 2021/2022-es idényben pedig a bronzérmet szerezték meg a lányok a Nyugati csoportban. Ezekben a szezonokban már négy különböző korosztályokban versenyeztek a csapatok, hiszen a felnőttek mellett az U14-ben, az U16-ban és az U19-ben is indítottunk fiatal tehetségeket.

Aki pedig idáig eljutott az olvasásban az pontosan tudja, hogy a 2021/2022-es szezonban már senki nem tudta megállítani a vidis leányokat, akik két fordulóval a bajnokság vége előtt a feljutást, egy fordulóval a zárás előtt pedig az aranyérmet biztosították be.

Mindemellett bajnoki címet ünnepelhettek az U14-es és az U19-es lányok is (a velük készült videót is hamarosan megtekinthetik majd szurkolóink honlapunkon), így egy különleges triplázást hoztak össze a női csapatoknál dolgozó szakembereink és természetesen a játékosok. 2021 nyara óta ráadásul U7-es, U9-es és U11-es csapata is van a MOL Fehérvár FC-nek, a minőségi folyatás tehát biztosított a közeli-, és távoli jövőben is.

MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek