hu en
2020. Június 23. 22:15  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu, mlsz.hu, paksifc.hu, kisvardafc.hu
Búcsúzik az NB I Juhász Rolandtól

Csapatkapitányunktól az élvonalbeli riválisok is elköszöntek.

Juhász Roland 2000. május 20-án mutatkozott be az NB I-ben, a búcsúra pedig több mint húsz évvel később, 2020. június 23-án került sor. Rolitól az NB I-es klubok nevében volt játékostársak, csapakapitányok, vezetőedzők búcsúztak.

Tujvel Tomás, a Budapest Honvéd kapusa:

„Juhász Roland labdarúgóként és emberként is rengeteget tett a magyar futballért, minden fiatal számára példaképként állíthatjuk. Bajnoki címet, Magyar Kupát nyertünk együtt, szerepeltünk az Európa-liga csoportkörében, sok szép sikert értünk el együtt. Nagyon örülök, hogy ismerhetem, hogy csapattársak voltunk és én is részese lehettem a pályafutásának. Szerettem vele együtt játszani, csapattársként és a pályán kívül is jóban voltunk, sok szépet és jót kívánok neki a játékospályafutása utáni időszakra is, mind szakmailag, mind a magánéletben. Remélem, hogy egyszer még összehoz minket a sors, és dolgozhatunk majd együtt.”

Tőzsér Dániel, a DVSC középpályása, csapatkapitánya:

„Juhász Rolit különösebben nem kell méltatni, hiszen eredményei önmagukért beszélnek! Többszörös magyar és belga bajnok, kupagyőztes, csaknem százszoros válogatott, aki az utóbbi évtized legmeghatározóbb védője volt mind a válogatottban, mind csapataiban. Nemzetközileg is elismert, kitűnő játékos, akivel személyesen is jó viszonyt ápolok. Visszavonulása alkalmából is gratulálok nagyszerű karrierjéhez, és sok sikert kívánok további életéhez, pályafutásához!”

Braniszlav Danilovics, a DVTK kapusa:

„Amikor a Vidibe igazoltam, akkor a sokszoros válogatott Juhász Roland igazi kapitányként segített a beilleszkedésben. Azt korábban is tudtam, hogy kiváló labdarúgó, és az együtt töltő idő során azt is megtapasztaltam, milyen pozitív személyiség, és valódi vezéregyéniség. Minden védés után dicsért, és az esetleges hibák után sem szidott, öröm volt vele játszani. Nagyszerű pályafutást tudhat maga mögött, minden labdarúgó álma a válogatott, ő pedig közel száz alkalommal viselte a címeres mezt. Büszke vagyok, hogy a csapattársa lehetettem, és kívánom neki, a labdarúgó-pályafutása befejezését követően edzőként is hasonló sikereket érjen el!”

Hajnal Tamás, az FTC sportmenedzsere:

„Az első válogatottbeli találkozás után a közös belgiumi élmények is összekötnek minket, hiszen amikor ő az Anderlechthez igazolt, én a Sint-Truiden játékosa voltam. Roli egy igazi győztes típus, vezéregyéniség volt a pályán, akire mindig lehetett számítani. Ha egy jellemző dologra kell visszaemlékeznem, akkor azokat a hatalmas csatáit emelném ki a válogatottból, amelyeket olyan igazi sztárok ellen vívott, mint például Zlatan Ibrahimovics. Beszélgettünk már arról, hogy edzőként képzeli el magát a jövőben. Biztos vagyok abban, hogy megtalálja majd azt az utat, ahol ő sikeres lehet és az is biztos, hogy a magyar labdarúgásnak szüksége van olyan személyiségekre, mint Juhász Roland.”

Disztl László, a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője:

,,Az MTK U19-es csapatában Juhász Roland edzője voltam, bajnokságot is nyertünk abban az időben, igaz Roli akkor még csatárként szerepelt. Pályafutását végig követtem, hiszen hozzám hasonlóan ő is Belgiumban légióskodott, ráadásul végig magas szinten. Már fiatalon is vezéregyéniség volt, az elmúlt években pedig ez hatványozottan igaz volt rá, nemcsak a Vidiben, de a válogatottban is. Nagyon szép karrier áll mögötte, végig kiegyensúlyozott, nagyon jó teljesítményt nyújtott, minden egyes alkalommal szívvel-lélekkel küzdött a pályán. Nagyon szép emlékeim vannak vele kapcsolatban, bízom benne, hogy amennyiben a labdarúgásban marad, minél több játékosnak át tudja adni azt a mentalitást, ami végig jellemezte őt pályafutása során."

Bódog Tamás, a Kisvárda vezetőedzője:

„A magyar labdarúgás egyik legendás alakjának csodálatos pályafutása ér véget. Mentalitása, hozzáállása emelte abba a magasságba, ahol remélhetőleg továbbra is segíteni fogja a magyar labdarúgást valamilyen más funkcióban! Gratulálok, és sok sikert hozzá!”

Kuttor Attila, a Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzője:

„Nekünk Rolival speciális a kapcsolatunk, mert mindig úgy alakult a pályafutásunk, hogy amikor én befejeztem valamit, ő akkor kezdte el. Ez így volt az MTK-nál, amikor bemutatkozott az NB I-ben még ott voltam, de mikor eljöttem, ő akkor vált ott stabil alapemberré. A válogatottnál 2004-ben az én utolsó mérkőzésem volt az ő első fellépése, a Japánok ellen mindketten gólt tudtunk szerezni, úgyhogy az maradandó emlék mind a kettőnknek. Most pedig a Fehérvárnál fejezi be a pályafutását, ahol én is sokszor megfordultam és én is voltam csapatkapitány. Azt gondolom, hogy óriási tisztelet kell, hogy övezze azt a teljesítményt, amit a pályafutása alatt elért. Nagyon nagy harcos, nagyon jó futballista, nem véletlenül ölthette magára közel 100-szor a magyar válogatott mezét. Nagyon jó egészséget és hosszú boldog családi életet kívánok neki! Ahogy az ő habitusát ismerem, biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni a játékos-pályafutása után is a számára legmegfelelőbb feladatot.”

Kecskés Tamás, a Paksi FC középpályása:

„Sajnos Rolanddal pont váltottuk egymást az MTK-nál, így igazából nem lehettem a csapattársa, amit bánok. Egy nagyszerű ikonná vált a magyar labdarúgásban, hiányozni fog a pályáról. Kiváló karriert épített, melyben, most úgy hallottam, újabb sikereket érhet, csak most már a vonal túlfelén, mint edző. Ezen a téren is minden jót kívánok neki!”

Szolnoki Roland, a Puskás Akadémia hátvédje, csapakapitánya:

„Rolit aligha kell bemutatni bárkinek is, hiszen az elmúlt évtized magyar labdarúgásának egyik meghatározó játékosa, közel százszoros válogatott, aki nemcsak Magyarországon, hanem külföldön, az Anderlecht színeiben is példaértékű karriert futott be. Igazi vezéregyéniség, akinek a szavára az öltözőben is mindenki odafigyelt, a pályán pedig mindig megalkuvást nem ismerő győzni akarás jellemezte. Két bajnoki címet nyertünk együtt, s noha már két éve nem Fehérváron játszom, a mai napig nagyszerű kapcsolatot ápolunk. Szívből kívánok sok sikert a futball utáni pályafutásához!”

Filip Pajovics, az Újpest FC kapusa:

„Tesó! Megtiszteltetés volt veled együtt játszani és edzeni. A te személyed nagyon fontos része volt annak, hogy a Vidi ilyen sikeres tudott lenni. Kívánok neked minden szépet a jövőre nézve, és azt, hogy legyél legalább olyan sikeres edző, mint amilyen játékos is voltál!”

Stieber Zoltán, a ZTE középpályása:

„Megtiszteltetés volt Juhász Rolival együtt játszani, hiszen komoly karrier van a háta mögött. Vezére volt a válogatottnak, és nagy örömünkre közösen élhettük át mindkettőnk pályafutásának legnagyobb élményét, a franciaországi Európa-bajnokságot. További sok sikert kívánok Rolinak a civil életben és a labdarúgásban is!”

CÍMKÉK
Tomás Tujvel Szolnoki Roland Disztl László Bódog Tamás Kuttor Attila Filip Pajovics Juhász Roland Braniszlav Danilovics 2019-2020 OTP Bank Liga MOL Fehérvár FC - Ferencvárosi TC
Hírek
MOL Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek